Az eltévedt lovag



Rossz parton kötött ki egy hajó,
Utasa azt hitte, hogy bárhol marha jó.
Mióta zátonyra futott a dereglye,
Rajta röhög a nép fiatalja-öregje.
Tévelyeg, mint egy rosszul kilőtt golyó,
Csúnyán megtréfálta tenger és folyó.
Örül, hogy kinn lehet a száraz homokon,
Az élet szalad előle, s ő követi a nyomokon.
Talán egyszer elviszi a messzi óceán,
Valahol túl Wales-en és Skócián.
Feltűnik majd Thule-nak legszélső öble,
Csak egy Délnek tartó jéghegy félre ne söpörje.
Didereg a lovag, némán áll, nem beszél,
Köpenyét tépázza havas, zord szembe szél.
Nem vigyázza senki, csak cikázó villám,
Testét belepi a víz, mint ragyogó csillám.
Ki sem kisérték, nincs, ki zavarhatja
A bőszen zúgó viharban.
Élete a végét járja,
Mikor árral szemben, harcát hiába vívja.
Utolsó erejével megváltóját hívja,
Ha az ég kitisztul, és érkezik az apály,
Langyos napsütésben fürdik meg a lapály.

Ha a tengerparton sétálsz,
Hisz jogos ez az óhaj,
A lágy szellővel száll feléd,
Egy elhaló gyenge sóhaj.

Sz. Nagy János









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.