Téli vers



Agyamba tolul a régi emlék,
A hó csendesen szitált.
Halkabban gurult a villamos is,
Az ülésen egy öreg ittasan szundikált.

A Vigadó térre értünk éppen,
Lelkem nem volt cseppet sem kitárt.
Szaxofon búgott valahol búsan,
Mint kit a sors mindenből kizárt.

Magányommal a szobor osztozott,
Agyamban ezzel emléket citált.
Túloldalon egy selymes hálón
A várnegyed át-átkandikált.

Egy férfi lehajtva bozontos fejét
Övéből otromba hurkot fabrikált.
A köd vette el tán az eszét,
Vagy a kín egy embert, az öröklétbe invitált.

Az ablakon ború csepegett,
Végképp minden jókedvet kizárt.
Száz az egyhez ez az érzés,
Mit a tél belőled kínált.

Sz. Nagy János






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.