Levél L.Z. barátomnak (1.)

Azt írod, barátom... De csak réseket,
nem látom, mit írsz, csak mögötte képeket,
csak ahogy késő délelőtt metróra szállsz,
késhegynyi tekintettel utat kaszálsz
magadnak bambán, most is másnapos benned,
mint mindig, a fáradtság, és minden szennyed
arcod mélyülő barázdáiba lökted,
sokadnapos szaga a laza közönynek
már szinte mindennaposan leng körül,
felbőszít, ha egy kölyök visítva örül
valami idétlen, csacska, bóvli tárgynak,
káromkodsz, ha véletlen hátba vágnak
a fontoskodva pörgő aktatáskák,
pedig szemeid alatt a szürke táskák
már neked is kásásodnak, úgy, mint azon
a tavon a víz, bár őt sem olvasod nagyon
régen már, és ha olvasol egyáltalán,
gyötör-e még a sok volt szisszenő talány,
a talán, a mégis, a miért, s a paradox,
ha állottkrumpli-színű estén még bedobsz
magadba valami nosztalgikus mérget,
már csak azért, hogy kicsit ártson, hát téged
is elértek némaságtól zsíros kádak,
szemetes alján trutymós hajakba száradt,
idegen szukáktól rúzsos cigicsikkek,
használt kotonok és idióta viccek,
hiába nézem kis betűid, nem látom,
mit írsz, csak egy méla, nagy óriásplakáton
vigyorgó macát, vagy mosóport gyerekkel,
s a plakát ráncait, telve közönyös szennyel...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.