Reggeltõl estig

ma a sátánnal reggeliztem.
behúzott függönyként hullt gyomromra lisztem,
nézett szigorú arccal s kérdte:
mondd most te meg, pondró, megérte?

délben
fáradtan, éhesen csüngve az ebéden,
a napsütés sietős fényében ülve
érzem minden falattal, hogy meg vagyok hülyülve.

ilyen az ember, hogy mindent csak délután vesz észre.
elmúlik részegen, dolgosan, henyélve a reggel
siklanak az árnyak az udvarról a kerítésre,
s érzed, hogy néz a mély, valahogy áruló, sötét szemekkel.

megbámul az ég is, a felhők meredten
állnak szürkésfehér lassuló seregben,
s az ágak a magasban, a gally int, az idő:
a levelek közt jársz, de hol marad ő?

ma reggel a sátánnal reggeliztem
s csak az változott a kenyér óta,
hogy akkor még két korty közt hittem
az egymásközti fogható valóban

még láttam a réseken túl a kések
tompulását, az életből faragott részek
megalkuvását
a reggeltől estig tartót, holnapig.

de ma a sátánnal ettem reggel
s csak később ébredtem, meg vagyok hülyülve.
árnyak lepték a kalácsom sereggel,
s farkas vonyít a vacsorámon ülve.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.