MÛBALHÉ
Jujj de szorít ez a világ,
ki kéne már tágítani!
Néha itt nyom, néha meg ott
hagy a testemen csúf nyomot.
A lábam műláb, de sokat autózok.
Vastüdővel szívom a pesti szmogot.
Szemem üvegszem, de sokat fotózok;
és ami a legfontosabb: műgonddal dolgozok.
"Mű testben mű lélek" - olvastam egy blogon.
De ez nem a testen múlik, hanem az anyagon.
Ott olvastam azt is, hogy a világ tágul.
De ha ez így volna, nem lennék kutyául.
Kitágítom a világot,
nem fog tovább szorítani!
Nyomom a mai adagot-
műmell alatt műszív dobog.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
