Csepeli impressziók



Ahogyan  
a rozsdamarta évek
ócska fogaskerekei
átcsikordulnak
a leharcolt épületek között,
még továbbviszi őket
a lendület emléke.

A falak
rég fűbe haraptak.
Amit ma nem használ
a praktikus ész,
- hiába volt egész-,
elporlad, odavész.

Jön az új, a mindig új,
nem a tegnapnak,
de a mának,
nem a jövőnek,
csak a mának.

Szerencsére
Stonhenge kövei még állnak.
Jó tudni,
hogy az ember egyszer
betöltötte szerepét…

2008-06-11






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Börzsönyi Helikon, 2008.08.hó