Nyár

I.
Repülés – őrült száguldás
Levegő szárnyán, számolás
Az élettel, mi felkavar, fiatal
Éveim repülnek el hamisan.
Mint főnix, elégek, poromból
Újraszülve életem halandó
Körforgás, kívánom új létét –
Lélekvándorlás öröklétét.
De várj, rád hadd számítsak
A kör-létben, porból születve
Újra és újra lássam
Lelked hamis szent tüzében
A fényt, az égetően igaz
Új létem értelmét, ma
Megértettem, mért szeretlek, mért
Történt, ami történt.
Megváltoztam, változtál velem, téged
Hiányol életem vaskereke, és
Hiába nyerte el értelmét, ez
Felkavar örökké.
Repülj te is szárnyaimon, velem
Megértheted életed
Apró mozzanatát, a végcélt
Neked adom – öröklétét.
2007. 08. 27.

II.

Én értem, de te álmodod, hogy
Valaha megértsd az álmot
Ami űz, éget, kerget kínosan
Végig az úton, s kérdezem, hol van –
Na de állj, lépdelj lassan, még
Vár néhány évnyi szenvedés
Előtted s mögötted suhan el
Egy emberöltőnyi szerelem.
Ne kérdezd mért
Kínoz téged, engem, őt, minket még
Az élet, a lélek, a szép
Mosolyod álmai suhannak el rég
A fényben, ami vezet, melyben
Úszkálunk évek óta, mióta téged
Ismerlek, szeretlek, hívlak
Az élet véges bugyraiba.
De csak álmodunk, keresünk
Újabb napot, s felhevülünk
A Naptól, a fénytől, a szeretettől
Éhes szívünk soha be nem dől.
Repülj te is szárnyaimon, velem
Megértheted életed
Apró mozzanatát, a végcélt
Neked adom – öröklétét.
2007. 08. 28.
 
III.

Keresek, kutatok, de még mindig
Nem találom őt, aki
Szerethet, figyelhet, övezhet
Igaz szívvel, jó lélekkel, értelemmel.
Ez a világ nekem nem jó, nem
Adja szívét, szép nevéhez
Illő idillt felejt, félelemmel
Űzi szívemet.
Hiába kívánok nyugodt
Tengert, jobbat, szebbet, boldogot
Mégsem találok, veled
Átvészelem mégis ezt
A kavargó ködöt, te nyugalmad tesz
Nyugodtabbá, szeretettel
Merítek erőt belőled, figyelj
Rám, míg élsz, örökre.
Hiába a hátsó
Szándékú erő bódító
Szele, velem leszel végig, kezem
Fogod, s csak vezetsz.
Repülj te is szárnyaimon, velem
Megértheted életed
Apró mozzanatát, a végcélt
Neked adom – öröklétét.
2007. 08. 28.

IV.

Szótlan szavak szárnyán
Száll gondolatom, ami ellen már
Soha nem találsz
Vigaszt, vágyódás ölel át.
Csak te kellesz, te, te, egyetlen
Érintésed felér a világgal, melyet
Hiába kerestem
Évekig, érintetlenül maradt nekem.
Volt alkalom, de akadálya
Mindig előttem, fala
Bonthatatlan szélcsendjében
Áttörni lehetetlen, míg létezik ez
Az érzés, mi bekerít
Egy űrbe, melyből szabadulni bírnék
Veled, de hiába
Kértem, meg nem kapom azt.
Hiába kerít be ez
A holt csend, mégis vége
Annak, ami csendnek neveztetik, kétely
Mégsem öli szívem.
Repülj te is szárnyaimon, velem
Megértheted életed
Apró mozzanatát, a végcélt
Neked adom – öröklétét.
2007. 08. 30.
 
V.

Örökkön örökké ördögi
Harcot vívok vele, de soha
Nem nyerhetek, ha nem repit
Fel égbe dala.
Hitetlen harcod nem
Vívom tovább, ha igy adod fel
Lelked tüzét
Egyetlen szavamért.
De csak támadsz, menetelsz
Tovább, a fényben
Úszó tenger hamis vizében szálló
Parányi mélység taszító
Gyomrában keresed
Menedéked
Előlem, míg fel nem
Fogod, semmi értelme.
Hirtelen változol, hamar
Tengerből egekbe repülsz, magad
Embernek hiszed, megannyi
Pusztító szél után is.
Repülj te is szárnyaimon, velem
Megértheted életed
Apró mozzanatát, a végcélt
Neked adom – öröklétét.
2007. 08. 30.

VI.

Emlékszem még, együtt volt
Az a sok szép perc, az volt
Az igazi időtöltés, mellyel
Együtt repültem veled.
Hetente egy nap csak
Kettőnké, azt
Nem vették el tőled és
Tőlem, megmarad örökké.
Majd sűrült a program, melyben
Minden időmet
Ami csak szabad, neked
Nyújtottam, érted éltem
Életem, minden, ami volt, csak
Tied marad
Végleg, hisz belőlem
Kitörlik a vétkesek.
Azok, kik csak magukat nézik, engem
Dicsőn felejtenek el
A háttérben, hova már
Nem hat a bűnös ár.
Repülj te is szárnyaimon, velem
Megértheted életed
Apró mozzanatát, a végcélt
Neked adom – öröklétét.
2007. 09. 01.
 
VII.

Nem. Nem, sohasem
Futott még át rajtam ilyen
Vad, vérrel átitatott, bolond
Érzés ezeregy nappalon.
Nem. De hogy miért
Gondolom, hogy még
Megtörténhet, megidézhet
Napvilágban szellemet.
Bárcsak érthetném
Lelked mélyén tombol érzés
Vad hullámain játszadozó
Szavakat, álmod
Felfedhetném, beteljesítve
Örülne lelked
A mámorban, sikerben
Játszadozva vétkezne.
De nem. Sohasem
Értetted, ami bennem
Úszkálva kergeti lelked
Szeretetét, a békét, a Teljest.
Repülj te is szárnyaimon, velem
Megértheted életed
Apró mozzanatát, a végcélt
Neked adom – öröklétét.
2007. 09. 02.

VIII.

Bármit is tegyek, nem lesz
Az sohasem jó, nekem
Nem elég, ennél több kell, egyre
Csak harcolok érte.
Sokat adok, sokat, túlságosan
Túlzásba viszem, nem akartam
Ennyire, de ennek
Így kell történnie.
Szemembe nézel, megértheted
A szeretetet
A lelkemben, ami érted
Ég évek óta, neked
Nyújtom kezem, benne
Életem minden egyes
Percének örömét
Ami megtörtént.
De várj még rám, még
Nem állok készen, a remény
Hadd éljen
Végig életemen.
Repülj te is szárnyaimon, velem
Megértheted életed
Apró mozzanatát, a végcélt
Neked adom – öröklétét.
2007. 09. 03.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.