A Semmi Ura

Radvánszki Előd vagyok, 2007 okt. 31 utolsó pillanataiban, novemberhez közeledve. Radvánszki Előd, egy aprócska pont a nagy, és sötét kozmoszban.
Radvánszki Előd egy senki.
Valaki a sok közül.
Vhalaki.
Fizikai létem nem is valódi létnek nevezném.
Csak egy mocorgó valami az árnyékban.
Csukott szem.
Egy csepp eső vagyok, mitől fellélegez a fáradt föld.
Egy sárga-piros őszi levél vagyok, mellyel jóllakik a világ.
Egy néma szellő vagyok, mely megmozgatja az alvó fűszálakat.
Egy barázdás nyárfa vagyok, melyen suttog a számtalan levél.
Én vagyok a sírás hangja, a kacaj csengése, az élet sóhaja, s a halál moraja.
Én vagyok az Isten.
Én vagyok a mindenség.
Élet s halál.
De semmi ura.
Egy dal vagyok mely, végigsuhan az egész világon.
Egy éteri felhőn ülő alaktalan lény vagyok, kinek álmot súgnak fülébe.
Egy árnyék vagyok a fényben, ki ráfolyik a papírra, s tánca énekli a meséket, ha lélekhez ér.
Egy játszó gyermek vagyok, ki nem látja a külvilágot.
Szerelmesen égő szív vagyok, s fagyos halott élő.
Nyitott szem.
Tér s idő.
Már november köszönt.
Fájdalmasan visszatérek utamról, mint a szél nélküli papírsárkány.
Mint bűnös a cellájába.
Mérgező a valóság.
Hát nem ízlelem meg soha.
Nem érintem.
Inkább elszállok fölötte, s ráejtek egy könnycseppet.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.