Hit

Láttalak.

Lázas álmomban te voltál
a fák között megbújó árnyalak.
A mindig tovarebbenő
befejezetlen múltidő.

Hittelek.

Vakhittel magammal vittelek
mindig, minden útra, de nézd:

a levelek elfelejtettek
idén lehullani,

én meg vakon és bénán
ingok egy létrán.
Értelmem semmi,
csak néha léha
szavak csorognak belőlem

inkontinensen.

Fáj a világ,
de majd gyógyulok.

Most úgy hiszek, hogy nem hiszek,
mert a kereszten én magam feszítek.
Nemakart álomban vajúdik a Föld.
Elcsórtad csonka vágyaim,
nem él a tél sem,
nem mesél csipkeágról.
Menthetetlen a múltidő.

Az angyalok lehullanak,
vámpírfogakkal tépve szét
a megmaradt reményt,
és tavaszt majd én szülök magamnak,

ha feltámadok harmadnapomon.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.