Szépség - Prokrusztész ágyán

Csak káprázat.
Ne nézz!

Bőrbe szőtt gondolatban
Nyújtózkodott a kezdet.

Itt levágták, azt lefestették,
Majdnem mindent visszatettek.

Mosolyba varrt kényszer ez.
A jószándék lefegyverez.

Nem Athénba tartok. Mégis.
Ágyba fekszem. Én is.

Ha átszabott utazók vagyunk csupán
Ki lesz a Csúf a cél után?

Elhagytam magam,
Azt hittem csak ennyi az ára.

Az ágy alatt maradt
Mi vad, mi élénk. Összevágva.

Én most ott térdelek,
Hogy újból szép legyek.

Söpörni nem szabad.
Csak ülni csöndben. Várni.

A szándékszabókat
Ajtón kívülre zárni.

Siratni kell. Hogy hagytuk.
És hogy ezt akarták.

Visszatenni mindent.
Azt is mi fáj.
Azt leginkább.

S ha nem is ép, de már teljes,
Fel kell állni.
Bárhogy sajog, járni.
Újrajárni.

Hinnéd? Az ágy alatt a nap ragyog,
Hiába nyomnak mindenfelől felhők.

Van,
ki egyszer, végül szép lesz.
Van,
Ki
Csak
Szépre-
vágott
fel-
nőtt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.