Családi albumból

„Ő fogja az apák szívét a fiúkhoz téríteni,
s a fiúk szívét az apákhoz…”
/Sábbáth Hággádól; Maleaáki III. 24./

A cipőket anyám minden vasárnap kipucolta.
Apám fekete bőrben járt dolgozni, nyáron
meg drappban. Reggel úgy haraptuk a kiflit,
ahogy borotva vége a habot.

Aztán már vártuk a vacsorát. Anyám
estére főzött, délre nem. Vagy csak keveset,
nekem meg a húgomnak. Akit már akkor is
jobban érdekelt a terítőn a tányér, mint engem,
a csipkék száma rajta.

Délután anyám kiporolta a lábtörlőt. Az üvegasztalt
fényesre súrolta. Terítésre nem fogott be. Ő csinált mindent.
Nálunk mindenki jobb kezes volt, szalvétából
csak egyszínűt használtunk: zöldet.

Aztán akár egy hülye kisvárosi filmben,
leültünk egymással  szembe.
Néztük a húsokat, a salátát, a szalvétát, a zöldet.
Fröccsöt ittak két decit, fehérből, szikvízzel,
mi meg kólát.

Az éjszakát átaludtam, ahogy terítő elfedi az asztalt.
Az éveket, amik úgy kopnak el, mint pucolatlan cipő orr,
apám töltötte fel.  

Most magamnak terítenék meg.
A fröccsszagú gyerekkort egy legyintéssel,
akár a családi albumban egy képről a port, eltörölném.

Apámat csak borotválkozás közben néztem,
ahogy most ő engem,
mikor cipőt húzok, nyárit, a lábamra.

Két pont között távolságot mérni szinte
csak méterben szabad.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.