KÉPZELET

Most e sorok emlékül születnek
A meg nem születő érzéseknek
A tőlem oly távoli, szerelmemnek
Sírva elfojtott vágyakat, temetnek

Nem vagy Velem, csak szenvedem
Hiányodat, a könnyeimbe helyezem
Kicsiny csillogó, tündöklő gyémántok
Szerelmedért, naponta, fájón felkiáltok

Elraboltad, a legőszintébb kincsemet
Ami most is érted dobban, a szívemet
Átfestetted az addigi szürke kis életem
Te jelented azt, mire vártam a szerelem

Csakis téged látlak, a tündöklő napban
A holdfényben felragyogó csillagokban
Minden pillanatban egy könny kicsordul
S reménytelenül az arcomról, a földre hull

Eme tündöklő gyémántban Te is láthatod
Miről képzeletben, most is csak álmodok
Képzeld el, hogy ma együtt lennél Velem
S átadnám Neked a vágyódó Szerelmem!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.