Vajúdó holnapom

percet percre hányva görög-recseg mindenem
kis levegő,nagy szorítás,szenved az életem
a fájdalom hangja mint a toronyban,
rendszeresen,kiszámithatóan
tudatja velem,az idő,lassan elérkezett
s látom,ami leszek holnap, már elémbe sietett,
kezemet szorítva segíteni a mámnak,
megszülni a tegnapot,kit sokan váltig várnak,
s ha felsírt végre a makulátlan gyermek,
elernyedek én is, boldogan a percnek,
de lám csak!
hirtelen tegnap lett a mából,holnap pedíg ma van,
s mi ez az ébredő szorítás megint?
mi gyötrő,rémisztő és kibírhatatlan





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.