Alkonyat
Ember, te gyarló, fetrengj a
Véredben, vicsorogva, bomlott
Elmével nézz szembe a Semmivel.
Kusza hajjal, görnyedt testtel
Kapaszkodj mindened egyre sötétedő
Alkonyába.
Bár mosolyognál, ajakid szétrepedne,
Pillantanál, tekinteted szétégne,
Tapintanál, rothadt kezed elenyészne,
Suttognál, aszott szájad szétszannyadna,
Éreznél, fájó szíved
Összetörne.
Most magadra maradtál -
Innen kitörni nincs mód...
Nicsak, halvány fénysugár a horizonton?
Csalfa délibáb, amint eléred
Elillan, ha ezt még
Megéled.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
