Új a régi és szebb

Lefolyt a Temzén végleg
Az üszkös, sáros hordalékot
Elhordta már a víz régen.
A tengerből tán visszatekint,
De elmállik, s egybeolvad
A föld kéklő peremével.

Új virág nyílik a dombtetőn,
Elhagytuk a várost, ím hazai föld,
A horizonton látom a kicsiny falut,
A kéményfüst a völgyben száll,
Az ismerős házak ismerős ablakában
Ismerős arcok ismerősen mosolyognak.

Kellemes az otthonos élet jövevényként,
Ismerős és hiányzik, ha nem látom rég.
A borpincék penészes, dohos illatát
El nem cserélném semmilyen parfümért,
A hegyek zöld kalapját ha megemeli a szél
S fotót csinál a virgonc ég villám-vakujával
S én a meleg, kályhafűtött szobából nézem
Számban forró kaláccsal, és hallom, hogy
A lovas csattog ostorával, a vihar elől szalad,
Cigánygyerekek futnak nevetve a szürke ég alatt,
Dideregve, mind fázik, valamit játszik, és boldogok.

A völgy börtönébe vissza-visszatér a szerelem,
Mindegy, milyen völgy legyen. Csak régi, és más
A világtól elzárva egy ó-világ legyen, és a szomszéd
Minden hajnalban tehenet fejjen, és nyikorogjon a kút
Kereke, és pletyka legyen a falu legfiatalabb gyereke,
És legyen ott mindenki a virrasztáson, a halottkém hullát
Csak harmadnapra lásson, igyon a pap, legyen részeges,
Legyen a bekötött víz községszinten részleges, és legyen
Története, amit nemzedékről nemzedékre nevetve mesélnek
mert vicces és érdekes. De ott legyen az az egy,
akiért mindezt szeretni érdemes...







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.