Nurejev

Én voltam a tánc élő démona.
Egyedülálló, páratlan csoda.
Már nem is ember voltam - fogalom.
Mindenki ismert, tudták a nevem.
Útközben születtem egy vonaton.
Később beutaztam a világot,
Ahol sok színpad volt az otthonom.
Fehéren szálltam a  lámpafényben,
Ahogy a hattyúk úsznak a tavon.
Akkor még nem gyűrt le a betegség,
Még nem éreztem a föld vonzását.
Leküzdöttem a gravitációt:
Körbetáncoltam testem bálványát,
Ahogy a lámpát este a bogár.
A fénykörön túl megszűnt a világ.
A közönség úgy leste táncomat
A borostyánszínű fényfalon át,
Mint gyantacseppbe dermedt ősrovar,
Míg percenként százszor faragtam át
Húsom élő, rózsaszín márványát.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.