Az élet, akár egy törött cserép;
Nem lesz már soha, semmitől sem ép.
Az idő kelyhe csengve meghasadt.
Bora elfolyt, csak az üröm maradt.
Újra meg újra lecsap rám a valóság,
Akár egy sziszegő, kemény korbács.
Hogyne kellene hát a költemény?
Ameddig vers van, addig van remény,
Ha nincs is kiút. Ezért írok én.
