a város részeként
vérző fejjel ülök a sarkon
az utca sarkán a nap lemegy
ősz van. narancsosra festi
a lombokat az utca falát
a házak síkjait. visszatükröződik
az ablaktáblákon. ha belenézel
vakít. a fénytörés átvándorol
a szembe falon ha az ilyen ablakot
belülről kinyitják. belevág
az árnyékos oldalba szemközt
majdnem csend van
csak a város állandó ébrenléte
mozgás hangja érződik
nem mint hang inkább
a jelenlét részeként érezni
az orromból dől a vér
nagyapával tartottunk
haza a játszótérről mikor
elestem és nekiütöttem az
arcomat az aszfaltnak
tapogattam a város határait
mondta üljek le mert
elszédülök. mondtam nem
ülök majd elszédültem
kénytelen voltam leülni
nagyapám mosolygott
a gyerekori dacosságomon
és hogy mégis leültem
elmult az ő szeméből is az
ijedtség ez megnyugtatott
azt gondolta a gyerekek
néha megütik magukat
előfordul katonadolog
elfelejtem majd mire felnövök
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
