Hivatalban itthon
Bambulok a világ dolgain.
Hogy jöhetnék én, a semmi, ahhoz,
hogy beleszóljak a nagy emberek dolgába?
Nincs semmi, amit fel tudnék mutatni,
legfeljebb a kisujjam, vagy lábujjam.
Nem is tudom, melyiket érdemelnék meg.
Annyit segítettek nekem, olyan kedvesek voltak.
Mindig órákat kellett állnom a hivatal előtt,
csak azért, hogy a táskámban a csirke
olvadjon ki, mert kell vacsorára és otthon
az asszony nem nézi jó szemmel a fagyottat.
Így fagyott le a mosoly az én arcomról is,
amikor meghallottam: Sajnálom, de ma már
nem tehetek semmit. Jöjjön vissza holnap.
Azért a csirkét itt hagyhatja. Mosolyog.
Látom kaján vigyora mögött a kérdést :
Nem látod, hogy már unom a csirkét?
Hozz inkább egy libát. Elhozom neki az egész farmot.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
