Apatégla

nemsokára itt hagyom az apai házat.
Apatégla, apafa. Benne van a keze.
Azt hitte zsúrtiszta angyal vagyok,
más minőségem nincsen.
(Mekkorát tévedett.)
Mekkorát tévedtem.

(Ez nem csak gyerekügy.)
Nevetve csaptam szét szárnyaimat,
így volt a varázs – elkerülhetetlen.
(Ki ne hitte volna, hogy csak úgy,
megmentem egyszer?)

Könnyűek már a vádak,
és gyanús lett minden szárny.
(hát visszanyestem.)

Ügyelek rá, hogy csak csepp angyal
legyen a zsebemben.
Az még talán igaz. A többi talán nem.

(És minden különbség felmérhetetlen.)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.