Tájkép

Némakacsák kémlelik a megfáradt eget.
Sápadt világításban elhúzó vadludak.
Kopott arcú holdra csaholnak fel az ebek,
szél szárítja semmivé el rekedt hangjukat.

Nyomtalan hang és tekintet. Örök távolság.
Egy és megváltoztathatatlan. Pro és kontra.
Óljaikba visszahúzódó némakacsák.
Rekedt kutyák vetődnek rá az esti csontra.

A hold savanyú, seszínű-sárgás fényei
árnyaként a vadlibák folytatják útjukat.
A féligzöldült atmoszférát beszennyezi
a soha nem volt-és-soha nem is lesz tudat.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Ezredvég, 2004/5