Remegések




Párnán szültek, bár tán...

Magamhoz vetetett, minden mely tulajdonképpen a semmi.

Itt voltam a mezők illatának kirablójaként,

a kimondatlan igazságtalanságok megrontójaként,

nyomoroncként, koldusként s olykor rablóként.

Itt voltam egy pazarló bőrébe bújva,

a látszólag forrástalan, pusztítóként .

Leveleket tépkedtem, az avarban tapostam.

Kerestem , s olykor kutattam. De melletted mindig elhaladtam.

Észrevétlen nesztelen lapultál, ...mindenben.

Hiszen ott voltál a letaposott lombok alatt,

Az elhaladó fák mögött,

az árnyék árnyékában, a madárdalban.

A víztükörben mikor néztem e koldust arcot,

a partra vetett tátogó hal játékát.


A feszített víztükörre, kavicsot dobtam.

Érdekes módon, nem hallottam ahogy csobban.

Láttam elmerülni, majd megpihenni.

Vártam ott egy darabig, talán megszólal újra

De ő a fák mögött volt , és kijött a kavicsos útra.

Háttal ültem ,mint mindig így teltek a hosszú évek,

melyek röpke pillanatokban kinyíltak

a nehezedő terhek alatt.

Vagy csak vágyak voltak, egy vergődés vágyai,

Egy kora tavasz utáni vérző szomj?

Beesteledett...

elmúlt az ember!

Az arénák hangjai megszűntek.

Tigrisek keresik most a színházi falatot.

De nincs néző, s nincs ki játsszon.

Nem tapad vér a küzdő vásznon.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.