Szentimenta

Hiszem a szemed,
Mégis elszökik.
Szemérmetlen
Napfény üldöz
A szűk ablakon át.
Felkiált a csend.
Megsárgult naplót
Hajtogat a szél.
Meztelen porcicák
Futnak a szobán át,
S telepednek le
A papírmúltra.

Viharként tombol
Az üresség.
Képek táncolják el
A rég történteket.
Kopaszodó angyalok
Őrizték apró lépteid.
Mára mindannyian
Pipacsokká lettek.
A víg kaszás
Részegen tántorog.
Szeretned kell,
Hogy élhess tovább.

Az árva Nap
Meleg tekintettel
Kacsint reád.
A felhők V-alakban
Költöznek el.
A hideg, mint egy
Hűtlen szerető,
A füledbe suttog.
Reszketni kezdesz,
Ahogy átkarol.
A tűz már csak
Fakó emlék.

Köd leplezi
A szépséghibákat.
Öreg falevelet
Sodor maga előtt
A tehetetlenség.
Most a minden olyan,
Mintha egyetlen
Zsinórra lennének
Apránként felfűzve.
Kell, hogy legyen
Magyarázat
A holnapra is.


Szentimenta II.

Kinn ültem a padon.
A nappal szinte
Egy magasságban.
Száraz avar
Volt a társam.
Szerelmesen kócolta
Hajamat a szél.
Rozsdás mászókák
Vették uralmuk alá
A játszóteret.
Lassan múlnak el,
Talán túlélnek.


Bp, 2007. jan






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.