... a füst lassan önmagába fullad ...

Zöldellnek a parkok növényei,
a tavasz a létezésre zuhan.
A vak állandóságot hirdeti
a madarak légbe törő szava.
Összeroppan az idő csontváza,
a város keserédes mámorban
úszik, a füst lassan önmagába
fullad, s szépen lassan felvillannak sorra
a megváltás halovány fényei.
Irracionális önfordulat,
eggyé lesz önmagával, ami nincs,
esztétikát ölt az alaktalan.
Mintha nem pusztulna el soha már,
sugárhajtással zakatol a nyár.    






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.