Sziget

I.

És partot ért

És partot ér, a homokmarkoló öröm.
A tenger lassúdad somolygásait bőrén át
A nyirkos, esőszagú párába remegteti.
Szeme falja a zöldet, széttépi a viskót,
Írisze újrarendezi a pálmaágakat.
Lábnyomát kétkedve, merengve nézi,
S becézi ujjai között a szúrós bogáncsokat.
A vízen járni sokkal hálátlanabb. - gondolja
Az egykor gyújtott tüzek helyét keresve.
Tántorogva halad, zavarja a változatlanság,
A homok nedvesen süppedő folytonossága.
Innen a tenger szag is édesebb, ha sós is.
Valami fény lobog.
Egy karosszék halk nyikorgásai mögött,
A szürke horizont tompán mennydörög.
A tengeren éppen most halásszák a sellőket és a pogány angyalokat.
Mint, aki hajókirándulásról érkezik, s tavirózsával lepi meg a családot,
Botladozva úgy siet, egy zavarodott
Visszavonást, egy tévedést, vagy bocsánatot
Bejelenteni. Itt vannak még a másodperc
Eltörött részei, kis nyakékbe gyűjtötte mind
Mi emlékeztette az első felcsiholt szikrára,
Rá, meg a többiekre, akik talán sose voltak itt.
A dagályra, a homokvárra épített homokvárra,
Arra, hogy mit fog mondani, ha megérkezik.
Tenger ideig távol, ladikban, korvetten, skorbuttal,
Tőrrel, győztesen, vesztesen, gazdagon és
Elszegényedve is mindig a szigetre gondolt. Az volt az
Amulettben. Meg a karosszék nyikorgása. A forró
Soha el nem nevezett levek, a méterről-méterre kopó saru,
meg a nyelv kétségbeesett gyakorlása együtt, vele.
Hallgatni se kéne elfeledni-
Ez is csak most jutott eszébe.


II.

A tenger

Az egész az egyensúly kérdése, mikor fejen áll a homokban
Egészen addig, amíg a tengerzúgást elnyomja a fülében lüktető
Vér tompa morajlása. És még tovább, az ájulásig.
Így érkezik az egyetlen, a szer-módosító tudat.
Egy kiszáradt folyómederben kapálózó
Pisztráng-öntudat, ami elhiszi, hogy minden fordítva
Van. Hogy az ember nem révekbe ér, hanem elréved, s a fároszi
Toronyig vezető út nem hullámokon, hanem
Bevérzett íriszeken, s végletekig terhelt nyakcsigolyákon át vezet.
Csak az iránytűt kell esésrádiuszon kívülre rakni, nehogy
Tovább repedjen a borítóüveg.
Kifeszített, kartávolságnyi vitorlákon két perc
Tizenhat másodperc Tunisz.
Mindenütt ugyanaz a nevekkel
Szétosztani erejét gyenge tenger.
Amalfi, Porto, Genova olyanok, mint a beteljesülés maga,
Mindegyik egy-egy ránc a szűkre húzott szem alatt.
Mindegyik egy-egy másodperc, a tágra nyílt szemeknek.
A kikötőben olcsó nők, sárgult kártyalapok, rum, és
Mindezek célja. Egy teher nélküli, üres álom.
Koraeste, a dermedt homokot taposva arra gondol,
Hogy mit tehet az ember, ha nincs mibe beleakadjon a horgony?
Ha túl mélyen van a bizonyosság…

A kéményből mohón tépi ki a pernyét a szél.
Egy gyengébb széllökés csalódást ragad
Ki a házból,
Egy erősebb széllökés a nyílt vízre szédíti az egyensúlyokat.


III.

Önnön hullámai között

A megmásíthatatlan dolgok dőlnek el így,
Akár a tőkesúly egy hullámütközés
Alatt.
Vagy ahogy senki meg nem mondja hol
Van a tegnap esti homokban tenyerünk
Nyoma,
Vagy, hogy mi lett a tengerbe dobott halgerincekkel.
Kicsiszolt tényekbe csak allegóriákkal lehet kapaszkodni.
(Meséltek olyan gyöngyhalászról, aki allegóriákkal feszített fel
Kagylóhéjakat.)
A törzsek illesztéséhez két ponton erősített ében
Hajfonatba kapaszkodva a hajós túlélheti a
Tengeren tomboló viharokat.
Az árbocra húzott fehér leplet vastagon megkenve vérrel
Nagyobb az esély, hogy észrevegyék a nyílt vízen.

A faház egész nap ontotta magából a füstöt, bekormozva
Embert, fát, csillagot.
A nap szépen elválasztott stráfokban törte át a felhőormokat.
Ezeket számolgatta a hajós, míg várta az északi szelet.
Eszébe jutott a perzsa hajóács. „Beresith”- mondogatta
Az öreg véséskor, csiszoláskor, avatáskor, hajóérkezéskor.
Minden
Kezdetekből áll, úgy rakódnak egymásra, mint a pálmalevelek.
- ilyeneken gondolkozik, aki egyedül él bárhol a partokon.

Vércseppes tenyerét szertartásosan az esti homokhoz szorította
s várt, míg a feltámadó szél eloltotta a tüzet.
Felegyenesedett, a kihűlt halgerinceket egyenként dobta a vízbe.
Ujjait óvatosan a hajfonat köré kulcsolva, finoman húzni
Kezdte a tutajt az öböl felé,
szédülni kezdett, fejébe tódult a vér,
Megállt, kezei görcsbe rándultak,
majd megfordult és

/újra/






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.