Allegóriakeresõ
Stanley Goodgate egyik első
könyvét olvasom, A labirintikus
élményt. Az első harminc oldalon
a szereplők sorra tűnnek el.
Mielőtt még a történet összeomlana,
egy személyek nélküli utazás
kezdődik egy területen, ahol az eget
madarak sötétítik el. A megtett utat
egy az új tapasztalat szerint folyton
változó térkép jelzi.
Igy utazunk mi is.
Cesario fejében ott a térkép,
mely, úgy érzem, napról napra módosul,
ahogy barátom belátja tévedéseit.
A könyv a vége felé lapokra esik,
bár ez szerintem tervszerű,
s a cselekmény, lapszámok és
egyéb támpontok híján csak
nehezen rekonstruálható.
Úgy érzem, Cesario feje is ilyen,
s a szétesés is fenyegeti általam,
ha még sokáig keringünk itt,
a sem-én-sem-ő-nem-tudja, hol.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.