lelkes
halhatatlan szavakba öltözött vadak
csobogó kendőkkel törülköző patak
értetlen arcokkal karmoló álom
hozzábújó mázzal lecsorduló tálon
hivalkodó sorsát lefekteti kőre
hideg jégcseppekből kortyoló dőre
nyúlánk falú házak körénk telepednek
s gyermekek, jönnek, szaladnak, nevetnek
fűben élő csendek, tündérnevetések
rohanok fújtatva, elkések, lélek
szem, szemtől szembe mondjad
csókokkal halálod hazudjad, tudjad
fényekkel pásztázó világok, várok
árammal táplálkozó lányok, fázok
késekkel fegyverkező égi angyalok
álmodom: tehát magam vagyok
letörlik arcomról a régi jelet
a halálos árnyakkal üvöltő telet
szerelmek borszagú, rosszízű neszét
kattogva, csörömpölve szedik a szívem szét
fájdalmak közt keserű szemek
verdeső karokkal várom az új jelet
leveszik rólam a bújtató maszkot
de ez nem elég: ragasztanak új arcot
csendesen végighúzzák ujjuk új arcomon
bágyadt mosollyal lépnek túl mosolyomon
vigyorrá torzuló fájdalom könnyekkel
kel fel a régi lélek még ma is minden reggel
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
