Ál-közöny

Ha átfutunk a pénteken,
Ha nem vagy itt, csak képzelem,
Borozgatunk, de képtelen
A kép, mi képemen
Megjelenik, ha lenézek,
Mintha szólnék a csempének,
Pillantásodból nem kérek,
Ál-közönyben élek.
Én köszönöm, jól-nem-vagyok,
Nem adok, hát nem is kapok,
Támolygok, mint néma vakok.
Önmagamba fagyok.
Már megszoktunk, hisz így megy ez,
És ál-közönyünk ellegyez
Gondoskodást, de kihegyez
Ellentétet, s szerez
Seb-dallamot és vérzenét,
Mindenkinek fáj, érzem én.
Hogy miért teszem? Ezt kérdeném.
Ha úgyis minden véget ér.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.