Jövõkép

Ülök az ágyam közepén.
Körben, egy, kettő, három kép.
A múlt kacagva vissza néz,
A ma súlyos szavával megigéz,
a jövő a semmiből egyszer csak
itt terem, hirtelen rám ijeszt,
száraz testemből vámot vesz.

Ülök az ágyam közepén.
Nyikorog, keskeny hang
dobog, sírni kéne most.
Beleképzeltem a megbántott
gyermek énemet,
sértettségem rá festem
/ még mindig félek/
törött kertbe képzelem.

sötétek az elnyúlt sarkok,
földrészek, mosódott arcok
mint, nyitott könyvlapok,
beszélnek az eleven foltok.
akár az ég, mikor a felhőkről
te mondod meg kiből mi lesz,
merre fújja őket a  szél, újra
és újra valami csoda körbe vesz.

Az egysze levetített film elkopott,
a cellulóz szalag köldökzyinorként
fojtogat. Kérdem én, mi marad?
Az összegyűrődött roncs idő.
Vakon zenél, kéjesen tarkómba lő.
Tik - tak, tik - tak, itt bent ki lakhat?
A jelen valamit csak jelent nekem,
vigyázok rá, dédelgetem, nevelem.

Majd ebből élek,addig remélek.
Magányos párok, kemény kontúrjaiba
gyömöszölt álmos bábok.
Egy asztalnál velük vacsaorázom.
Talán az utolsót, mellettem kenyér,
bor, és nőnek született Júdásom.
a következő lélegzet még várat magára,
kezemben ecsettel állok a fal mellett,

rajzolnám a sóhajt lehunyt szememmel.
/ kába álom ringat magába /
A festék kéretlen folyik, nem nézi merre,
nyomot hagy, mindent megjelölve.
Magától szétterül, majd lustán hömpölyög,
tudattalanomban halkan szétfröcsög.
Kissé zilált jövőkép, kapom magamtól én.
Könnyezik a fal, rajtuk képek, becses emlékek.

Ülök az ágyam közepén.
Kezdődhet a távoli, ködkép-keresés.
Akarom a jelenben való ébredést.
Magamra húzom a takarót,
dúdolom az álomba ringatót.
- Magamban én, te velem, de minek.
Már távol vagy, és belőled jobb a minél
kevesebb, az ezernyi szín elveszett. -





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.