Catullus kesereg

Állsz a hegy csúcsán, öleled barátod.
Észre sem vennél, csak egy árny vagyok most.
Mit tehetnék, hogy mosolyod ne nyíljon
másra virágként?

Nap, ha lennék most tenyeredre égve,
bőrödön fénylő arany árkot ásnék,
melled árnyán, mintha szívem dobogna,
járna a táncom.

Szél, ha lennék most lobogó hajadban,
hogy befújnék lágy, remegő ruhádba,
súgva ringatnám derekad körében
szoknya virágod.

Szél, nap és még ha gravitáció sem
vonna el mástól, hogy ölembe vonzzon,
mit tehetnék, hogy szerelemben értem
égjen a lényed?

Nem teszek semmit, hogy enyém legyél te.
Nem leszek más én, csak a vágyam őre.
Hadd legyél másé! Tied életem már,
dobd keselyűdnek!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.