mintha tényleg utolszor

schein gábornak

nyugtalanná elmenőben. ruhádból pedig
valami idegen szag. csak egyre erősebb. a
hajnali félelmek körbe-körbe. ezek tesznek
most újra nyugtalanná. még elmenőben is.
de talán utolszor kell fölkapaszkodnod itt,
az üregesre kopott kövön. és akkor még
annál fájdalmasabb. mert ezen a parton
nincs, csak szüntelen taszítás. ruhádból
pedig idegen szag. de mégis más, mint föl
a karcos csipkére, más mint elmenőben. és
egyre erősebb is, pedig csak körbe-körbe,
akár a hajnali félelmek. – meg hogy az a
szag. és próbálod személyhez vagy
helyhez kötni. mert közönyösen kellene
elbúcsúzni. de vizes ruhádból is érzed,
hogy egyre erősebb. és a játék, hogy talán,
nem hagy nyugodni. jóllehet így sincs,
nincs ilyen hely. személy sincs. csak
amikor utolszor kell fölkapaszkodnod az
üregesre kopott kövön. föl a parton, ahol
szüntelen a taszítás. – és elmenőben most
meg hiába kezded érezni újra a szagot. és
közönyösen, mintha a játék kedvéért, csak
úgy véletlenül, puszta megszokásból.
keresnéd hozzá az emléket: helyszínt vagy
személyt. a félelmek mintha tényleg
utolszor. és hirtelen csend. esetlenül vagy
ott. állsz az üregesre kopott kövön.
ruhádból csorog a víz. aztán szórakozottan
most is körbe-körbe. hajnali séta. vagy
mintha nem lennél. idegen szag. ruhádból.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A leghosszabb út (, 2006)
Kiadó: Jelenkor Kiadó