NAPLÓK: útinapló Legutóbbi olvasó: 2025-11-23 11:45 Összes olvasás: 148789| 829. | [tulajdonos]: Újfalusi kevert 10. | 2025-11-21 08:29 | (Tizedik beöntés)
VADKAN A LÍCIÓSBAN
.
.
A megrekedt levegőjű keddi nap délelőttjén, Újfaluban az idő múlása oly ráérősen ballagott. Mintha az öregasszonyok tereferélő kedve is alábbhagyott volna. Ásítozva meredtek maguk elé a sokat látott matrónák, maguk is elcsodálkozva azon, nincs már mit mondani, minden kibeszélnivalójukon túladtak.
Na de a sorsnak irányítói nem azért vannak, hogy a teljes érdektelenségbe omoljon e keddi nap fülledtnek igen fülledt délelőttje. Amint, a Szovjet-Magyar Barátság út rettentő vastag portengeréből, valami rakoncátlan szellő próbált némi porfellegecskére szert tenni, az alvég felől szörnyű kutyanóta támadt a faluba. Aztán már rikácsolás - foszlányok, majd kisvártatva valódi óbégatások hallatszottak. Az öregnénék mindjárt elevenebben kötötték meg újra a fekete főkötőjüket. Kíváncsian tekingettek a zaj irányába. Meg is lett a jutalma, mert pár pillanat múlva bizony törölgették a szemüket, mert a csodálkozás elhomályosította az ő szemlátásukat, hiszen az útközepén egy iszonyat nagy vadkan vágtázott feléjük, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve balra vette az irányt a sátán ábrázatú, fertelmes agyarú, habzó pofájú fenevad! Aztán, amilyen hirtelen feltűnt, olyan gyorsan elnyelte a líciórengeteg, amely beborította a temető és a kultúrház közötti területet. Még egy ideig hallatszott a beste zihálása, horkantása, de aztán úgy eltűnt, mint Bakos Pista a Marcsa szoknyái alatt.
Emberek egyre gyülekeztek a bozótos terület előtt. Megérkezett kerékpárján az elnök elvtárs is, hátán a kétlövetű mordállyal. Mindenki mondta a magáét. Mit látott? Merről jött, merre ment, mármint a fertelmes vadkan.
Lipótmezei Ödön elvtárs embert küldött Markecz Karcsiért, a falu mozigépészéért, meg Vékony Lajos ének-tanárbácsiért, aki szintén a helyi vadásztársaság tagja volt. A tanács elnöke mindenesetre a bámészkodókat átvezényelte az út túloldalára, majd ahogy dolga végeztével visszasétált a líció bokrokhoz, hirtelen lekapta vadászpuskáját, és haladéktalanul lőtt egyet, majd még egyet. A kutya azonnal kiadta lelkét. Pityó Zoli boxere volt az ártatlan. (Mit lábatlankodik ez itt? Ki tudja veszett e ez a dög? - mérgelődött a hirtelen természetű elnök.) A kocsmáros bánhatta, hogy a zsemleszínű kedvencét nem kötötte aznap láncra. Lipótmezei elvtárs még csak annyit mondott, valaki hozzon egy zsákot, s szaladjon ki vele a dögkúthoz.
Az emberek kissé ijedten beszélgettek tovább, s mintha némileg összébb húzódtak volna. Riadtan tekintettel várták a további eseményeket.
Hamarosan megérkezett Markecz Karcsi és Vékony Lajos is. Az elnök elvtárs széles mozdulatokkal magyarázta emezeknek, hogy miként is kéne a vaddisznót megközelíteni, lelőni. Majd üzent az iskolai konyhába, hogy túlórát rendel el. A disznót fel kell majd dolgozni!
Alighogy a három puskás ember bevette magát a szövevényes líció-erdőbe, megérkezett Danuvia szolgálati motorkerékpárján a káembés, Vágó Jenő, a szomszédos Kisfalváról. Gyorsan lekapta a bukósisakját, valaki megmutatta neki, hogy merre mentek az elnökék, s nyomban indult utánuk, miközben a revolvert kivette a bőrtokjából, majd egyúttal csőre is töltötte a hatlövetűt, s gyorsan eltűnt a líció- tengerben.
Az utcán bámészkodó csoport közben egyre gyarapodott, már egy lovas kocsi is állt mellettük. Várták mire fordulnak a dolgok.
Állj! Az anyád szentségit! - hallatszott a káembés Jenci üvöltése, de már abban a pillanatban hallatszott is a sorozat, amivel leteríthette a szerencsétlen állatot!
Az emberek megrezzentek, síri csend lett az utcán. A líciós felől semmi életjel.
Egyszer csak Markecz Karcsinak, a falu mozigépészének az üvöltése hallatszott. Segítség! Segítség, emberek!
A ravatalozóba alacsony, „széle-hossza egy” asszonyság érkezik. Két hatalmas koszorút hoz. Fehér és lila szalagok legyeznek a gyenge szélben. A koszorúkat a bejárat mellé helyezi. A kapuszerű ajtót kitárja, és egy-egy fél téglával kitámasztja. Az első koszorút a ravatalra, a másodikat egy szegre akasztja. Gondosan megigazgatja a szalagokat, majd koromfekete kendőjével bíbelődik, amikor köszönti az épp érkező sírásó és a halottszállító fogatos.
Kis csoport közeledik végtelenül lassú léptekkel. Mindannyian feketében. Az asszonyok összekapaszkodva, félhangosan jajonganak, a férfiak hátratett kézzel, lehorgasztott fővel követik őket. Befordulnak a ravatalozóba. A koporsó előtt megállnak. A férfiak leveszik kalapjukat, az asszonyok keresztet vetnek.
A koporsón a név: Lipótmezei Ödön
1901-1971
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
