NAPLÓK: útinapló Legutóbbi olvasó: 2026-10-12 03:02 Összes olvasás: 160180| 828. | [tulajdonos]: újfalusi kevert 9. | 2025-11-21 08:27 |
(kilencedik beöntés)
I)DIL(L)I HÁZ
Csütörtök délután öt óra. A leáldozó Nap pirosra festi a kultúrház tágas előterét. A büfésnő megérkezik. Néhányan már várják. Csendesen nézik, ahogy a rács lekerül a helyéről. Aztán kisvártatva az ablakocska is kinyílik, s kezdődik a kiszolgálás. Sört kérnek.
Egy-egy üveggel a kezükben, kék overálosok állják körül a rozzant asztalok egyikét. Munkából tartanak hazafelé, s betértek ide, hogy magukhoz vegyék a mindennapit… Munkást és Fecskét szívnak. A cigarettavégek parabolákat írnak a levegőben. Az asztalon ütött-kopott konzerves dobozok éktelenkednek hamutál gyanánt. Közben új arcok sorakoznak az ablakocska előtt. A halk duruzsolást a rex-asztal összeütköző golyói törik meg.
Hangos szitkozódással, népes csoport érkezik, majd mintha az utolsó káromkodással mérgük is elszállt volna, egyszerre nevetnek fel, s némi tanakodás után eldöntik, hogy ki fizeti a kört. Egy hórihorgas svájcisapkás áll be a sorba.
Az asztalok körül kis csoportok alakulnak. A zsibongó előtérbe egy újabb asztalt hoznak valahonnan. A bejárattól legtávolabb lévő zugba teszik, épp a könyvtár és a klubok felé vezető folyosóajtó elé.
Az egyre érkezők benépesítik a termet. Alacsony, borostásarcú, talpig bőrkabátban, negyven év körüli ember bolyongja keresztül- kasul az előteret. Merev tekintete a kövezetre tapad, s csak akkor néz fel egy pillanatra, amikor lehajolni készül a zsákmányért.
A könyvtárból tíz-tizenkét évesek csoportja tódulna ki az előtérbe, de a kártyázók kupacától libasorrá szelídül igyekezetük. Az eleven torlaszból egy harmincöt év körüli férfi lép ki hirtelen, s egy szőke, ijedtszemű kislányt parancsol vissza a gyereksorból. A zord atya valami otthon el nem végzett munkáról beszél megszeppent csemetéjének, majd a „megnepróbáljelcsavarogni” felhorkanását egy végső intelemmel toldja meg, „mindjárt indulok haza, meleg legyen a vacsora!” Kissé előrehajolva a lány távozásáig még megtestesíti szerepét, majd dolga végeztével visszaáll a haveri körbe.
Fél hét. Már vagy ötvenen kortyolgatják a kőbányait. A beszélgetők alig értik egymás szavát a nagy zsivajban. Sűrű savanyú füst lepi el a termet. A sörgőzből nőtt viták újra és újra felerősödve, vibrálnak a légtérben. Elképesztő arcrándulások, széteső mimikák, homályosodó, egyre elnehezedő tekintetek.
Néhány fürkésző szemű kamasz is a képhez tartozik, amint izzadó tenyérrel szorongatják felnőtt lénységük vélt bizonyságát, a korsót. Tibor a matek tanár, érkeztével aztán gyorsan felszívódnak. Tibort az ivók már messziről üdvözlik, karjelzések, összekacsintások jelzik az együvé tartozás gesztusait. A kisablaknál rumot kap egy pohár sörrel, majd az egyik kártyázó csoporthoz csatlakozik.
Egy zömök, kopaszodó halántékú férfi, a könyvtárból jövet, kilépve az előtérbe, gyors mozdulatokkal kabátja alá rejti a két kölcsönkönyvet, s elindul az ácsorgó tömegben a kijárat felé. Az igyekezetét egy öblös hang akasztja meg: mi van Jani? – nem is tudtam, hogy te időmilliomos vagy! Nincs jobb dolgod, minthogy ezeket a tűzrevaló hazugságokat hurcolászd a kabátod alatt? – felcsattanó röhögés a poén jutalma. A könyves férfi feszült arccal kutatja a legrövidebb utat az ajtóig, majd nagyot csapódik a lengőajtó.
A ruhatári pulton ülők és az előtte állók nótába kezdenek. Mások is csatlakoznak. Egyik csoport ellennótába fog. Bábelivé válik a zűrzavar.
A kövezeten csikkek, és szemét.
A rexezők egyike minden tévesztés alkalmával köpéssel indítja az átkozódásait.
Néhány 16-18 éves lány jelenik meg az előtérben, mintha keresnének valamit. Talán a programjelző táblát, vagy a moziműsort, de aztán sarkon fordulnak, és kereket oldanak.
Kilenc óra. Még mindig, vagy húszan–huszonötén, állják a sarat. A büfésnő kérlelhetetlen fejhangon üvölti: záróra, záróra! A kék overálosok szedelőzködnek, majd a dákó nélkül maradt rexezők követik őket. A „dalárda” a nem, nem, nem megyünk mi innen el-t ordítja egyre gyengülő erővel. A kis szőke lány apjának már régen kihűlt a vacsorája, de nem tágít.
A büfésnő káromkodva lökdösi kifelé az arra szorulókat. Egy autó fényében, a kijárat mellett egy a lépcsőről az útra hugyozó látványa villan, majd újra sötétség.
Utcára kerülnek a dacos nótázók is, már csak a kártyázók egy csoportja veri a blattot, és két asztalon alvó hány fittyet a büfésnői verdiktnek.
Féltizenegy. A kultúrház előterében immár a sötétség az úr. Csend és orrfacsaró bűz honol. Az utca túloldalán az ostorlámpa alatt ismerős társaság, a kártyázók. A zsebeket feszítő sörös üvegeken megcsillan a fény.
A házőrzők hosszú, elnyújtott vonyítást intéznek a teliholdhoz.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
