NAPLÓK: spion
Legutóbbi olvasó: 2026-05-10 21:12 Összes olvasás: 9483| 1. | [tulajdonos]: AZ | 2006-06-04 09:13 |
A. Mindig szerettem volna így kezdeni egy írást. Csak. A. Ez olyan kezdetes – kezdetleges. De hogy mi is a folytatás, azt már magam sem tudom. Logikailag a „B” következne – a magyar ábécé szerint pedig az „Á”. De az úgy elég unalmas és nonprofit-orientált lenne. Tehát sem nem „Á”-val, sem nem „B”-vel nem folytatom.
Akkor viszont mi legyen? Z. Aha, ez így egy szép keret. Gyorsan átesünk a dolgok elején és végén, aztán majd később kiderül, hogy mi is volt köztük. Ez így jó lesz… Vagy nem.
AZ. Az egésznek persze semmi értelme, csak próbáltam elkezdeni valahogy ezt a bizonyos valamit, amit közmegegyezés alapján írásnak hívunk. Bár lehetne ez az „AZ” az élet allegóriája, de sajnos már a „P”-nél meg szoktak halni az emberek, nem igazán jellemző sem a korra, sem a korábbi korokra, hogy valaki teljes és a végletekig kimerített életet éljen és csak aztán haljon meg. De egyébként is marad mindig valami. Ha más nem, valaki, akinek hiányzik az elhunyt. Azért az sem rossz.
Egyébként fontos ez az „AZ”. Névelő, méghozzá határozott és csak magánhangzóval kezdődő szavak elé járulhat. Duplán megosztja a nyelvet. És én nem szoktam szeretni a megosztottságot. Ha dupla, akkor meg pláne. De hát, ez van, azt szokták mondani – elég sűrűn manapság, hogy ezt kell szeretni. Megszoksz vagy megszöksz. Az anyanyelv elől pedig nem lehet megszökni. Az van. A fejünkben. Persze mindegyikőnk fejében egyszerre és mindegyikőnk fejében mégis más. Ez egyébként rettenetesen érdekes. Vegyünk, mondjuk, téged és engem. Ugyanaz az anyanyelvünk, de mégsem ugyanaz. Meg vegyük hozzá minden magyar anyanyelvét és abból összeáll a magyar nyelv. Ki az az őrült, aki képes mindenki (minden egyes magyarul beszélő személy) nyelvéből leszűrni az alap magyar nyelvet?
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
