NAPLÓK: senkiházi Legutóbbi olvasó: 2026-10-24 13:31 Összes olvasás: 2557| 1. | [tulajdonos]: Amerikai advent | 2016-12-04 17:52 |
Ilyentájt, advent elején utaztam a rendszerváltás utáni években először és -eddig - utoljára Amerikába.
Rokoni meghívás. Egy külvárosi kerület szociális munkása voltam. Utoljára még elmentem a 14 emeletes toronyházba, ahol egy falunyi lakos, s nekem egy kis utcára való ügyfelem élt. Végül elértem a rokkantnyugdíjas, 50 körüli házaspárhoz is, akik többnyire pityókásan fogadtak, mindig sírtak, mikor kászülőfélben lévő közös öngyilkosságukra terelődött a szó. Ünneplőbe ültözve ki szoktak állni az ötödik emeleti lakásuk erkélyére, de a nagy ugrásra csak nem szánták el magukat.
Tőlük eljőve mentem le a lécsőházban, két emelet közti nagy üvegablaknál "ördögi" gondolat suhant át az agyamon: Mi lenne, ha most kilépnék a nyitott ablakon, helyettük is, minden nyomorult alak hellyett, igaz, oda lenne a nagy út, de mit számít ez most?
Aztán a repülógépen már elfelejtettem balga ötletem, minden félelmem elillant. A felhők felett 8 - 9. 000 m-rel azok aranysárga, vakító fehér, s valamilyen titokzatos színű (angyalok színe?) elegye kápráztatott. Azóta is az előhívható, legmegnyugtatóbb élményeim egyike (Foltokban itt ott az Atlanti - óceán indigó kékje is látható volt).
Aztán majd mindent láttam, amit egy hónapig tartó út alatt lehet: az esti New Yorkot, ahogy fölnézve a bábeli üvegpaloták eltakarják az eget, a hideg New Yorkot, a járdapadkán kucorgó, alamizsnát kérő feketékkel. Prédikátorokat, azt a bizonyos 64 fogas mosolyt, Manhattan-i esztelen sietést, ahol egy megbotló görkorcsolyás zökkenti vissza a felgyorsult időt. Washingtonban a Vietnamban elesett katonák gránit emlékműávét (turisták, rokonok, amerikai papírzászlóra satírozzák a neveket), VIP -es út a Fehér Házba: minden szobában jobbadán fogyatékos személyek alkotta kórusok énekeltek, Philadelphiában abban a helyiségben álltam (Szabadság Csarnoka), ahol az első 12 önálló állam képviselői aláírták Függetlenségi Nyilatkozatot ("Magától értetődőnek tartjuk azon igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek született...")
Látni a pionírok korában is már álló erdőt, a némán is ijesztő óceánt.
Kisvárosok adventi - a hatvanas évek zenéjével kihangosított - édes, bús melankóliáját. Egyikben, a Hudson folyó mellett, megismerni az apróka magyar református templomot, az egyházközösség - talán utolsó - három hívével.
Karácsony, Szilveszter. Aztán házi pezsgőfürdőben, jótét családi körben, egy üveg Budweiserrel a kezemben eszmebe jutott az egyik külvárosi utca, ahová munkám során majd visszamegyek és hallottam azt a különös, szomorú zenét, amit mindig halottam magamban, mikor az ütött - kopott házakba mentem gondterhelt lakóik megoldhatatlan ügyeit intézni.
Visszafelé a repülön egy cowboykalapos ember mellett ültem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
