NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2026-10-22 14:47 Összes olvasás: 5009547| 1931. | [tulajdonos]: Kairosz | 2026-07-20 17:13 | Jenny Erpenbeck: Kairosz (Park Kiadó, 2025)
A Kairosz szó szerencsés pillanatot jelent, az ókori görögöknél ennek az istennek csak elöl van egy hajtincse, aminél fogva meg lehet ragadni. Vajon ez történt-e, tűnődik el Katharina a könyv elején, a történet lezárása után, amikor 19 évesen találkozott Hanssal.
A könyv két nagy részre tagolódik, két dobozra, a boldogság és a boldogtalanság dobozára, amiben egy fiatal lány és egy családos, nála 34 évvel idősebb író szerelmének írásos dokumentumai vannak, amelyeket a már felnőtt nő a férfi temetése után kap meg annak feleségétől. Ez a szerelem Kelet-Berlinben játszódik 1986 és a német újraegyesítés között.
Nekem már az elvileg boldog időszak sem volt felhőtlen olvasmány, hiába állította a folyamatos jelen időben zajló, hol a lány, hol a férfi cselekedeteit, gondolatait, érzéseit, valóságérzékelését közvetítő narratíva a sorsszerű, nagybetűs szerelmet és máshoz nem hasonló boldogságot, mint egyetlent, amiért élni érdemes. Már itt is voltak nyugtalanító jelek. például az ajándékba adott szado-mazo képregények, ahol a férfi azt élvezte, hogy megrontja a lányt, vagy a szíjjal verés, annak bevallása, hogy először a fogorvosnál izgult fel, mikor végighallgatta a váróban, hogy egy kislány fájdalmában sikoltozik. A folyamatos jelen idő a narrációt az olvasással egyidejű MOST pillanatok sorává tette. (Megannyi megragadott Kairosz.)
A második doboz a boldogtalanságé, ami azzal veszi kezdetét, hogy lány egyetlen egyszer lefekszik mással. Innentől kezdve az addig rejtett abúzus nyílttá és a továbbra is szerelemnek keretezett kapcsolat főtémájává válik. A lelki terror és verbális nyomasztás gazdag tárházát kapjuk, ráadásul köszönhetően a fentebb már említett jelenidejű, akár soronként váltogatott személyű tudatközvetítésnek, mindennek rendkívül közelről vagyunk kitéve, mintha velünk csinálná és csináltatná ezt az énfelszámolást az imádott és abszolút tekintélyű Másik, aki a kínzást áldozatos munkának állítja be. A folyamatos jelen idő a narrációt az olvasással egyidejű MOST pillanatok sorává teszi. (Megannyi megragadott Kairosz.) Emblematikus például a 60 perces magnókazetta, amire felmondja gyötrő állításait a lányról, amire elvárja annak részletes válaszát. A regény végén ez a motívum újabb jelentést nyer: ügynökként is kazettákra jelentett munkatársairól.
A nagy nehezen bekövetkező szakítás ellenére egy ideig teljes a siker, amikor a nő egy kazettára válaszképpen azt írja a férfinak, hogy „ Szeretném, ha megismernél, szőröstül-bőröstül, és minden mögöttessel.”, az ebben a férfi által totálisan uralt, kifacsart duplabeszédben tulajdonképpen azt jelenti, hogy engedélyt ad a férfinak, hogy az énjét teljesen kiirtsa. „Ha akkor tudtam volna, hogy a tükörképed vagyok.”- mondja a nő a végén, a férfi temetése után. akinek utolsó gesztusként sikerül pont a nő születésnapján meghalnia, bár ez akár a szabadulás szimbóluma is lehet. Ami olvasóként őrjítő, az az, hogy egyik narrátor sem tud többet annál, mint amit a szereplők mondanak, hisznek egy-egy adott pillanatban, és egyik szereplő tudatában sem jelenik meg az egyre nyilvánvalóbb olvasói élmény, hogy itt bántalmazás folyik.
A regény háttere az NDK, közvetlenül a rendszerváltozás előtt, közben és után. Talán a Booker-díjba is belejátszhatott, ahogyan ezt megjelenítette. Én mindenesetre nem olvastam a német újraegyesítés veszteseiről, árnyoldalairól korábban, illetve ennyire hitelesen a késő szocialista mindennapokról sem. (A regénybeli Katharina kortársa vagyok, de rendszerint nem ismerek magamra és ifjúságomra, ahogy azt megéltem, az erről a korszakról szóló regényekben/filmekben.) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
