NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2025-11-17 13:45 Összes olvasás: 207311| 1510. | [tulajdonos]: voice | 2021-03-24 11:25 | Az a vicces, h végül is mindent, amit szerettem volna, hallottam tőled. Kimondtál/Leírtál mindent, amire a lelkem mélyén vágytam. Hallhattam, olvashattam. Csak épp nem nekem mondtad. Csak épp, ha az egész világra vonatkozott is, nem vonatkozott rám.
És nem hallottam/olvastam tőled semmit, amire valóban vágytam volna. A saját szavaidra, a gondolataira annak az elmének, akibe beleszerettem. Mert az eszedbe szerettem, az nekem teljesen világos. Még akkor is, ha közelíted a szépségideálomat, amiről azt se tudtam korábban, hogy van. Nem, a gondolataidból semmit nem adtál, nem tudtam meg, amire leginkább vágytam volna, h ki vagy te.
Persze, nem volt jogom erre vágyni. Nem lehettem neked senkid, nem nyitogathat fel az ember egy másikat így, a semmire. Emlékszem, öcsém csinálta ezt fiatalkorában, magyaráztaegyszer nekem, h az éjszakai életében a beszélgetések voltak a legjobbak, az, h egy ponton a kemény burok megrepedt és a másik megnyílt, elkezdett magáról beszélni az igazi, a belső hangján. Csak az a baj, mondta akkor, h ezek legtöbbször lányok voltak, és ettől beleszerettek. Pedig ő nem akart tőlük semmi ilyesmit, csak azon a belső hangon igazán beszélgetni.
Szóval nem is kívánhattam hallani, látni, amit kívántam hallani és látni: téged. Mert az ember nem akárkinek mutatja meg magát. Legfeljebb pici ablakokat nyit néha a szeretteinek. De nem fog meztelenre vetkőzni, csak legfeljebb a szerelme előtt. És sztem nem is lehet sokszor megcsinálni. A szerepek, a biztonságos közhelyek nélkül vacog az ember. Mintha bőre se lenne, mikor a lelke lesz meztelen. Ha a másikban van szeretet, akkor megmenekül. Ha nem ... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
