NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2026-04-06 17:02 Összes olvasás: 222606| 1216. | [tulajdonos]: bias | 2020-04-15 14:48 | A sablonjaimmal is baj van, amiken keresztül a világot, az embereket. Nem látva látok én sem, mert a látványt takarja, amit látni vágyok, mert attól nekem jó.
Például, h szeretni könnyebb - számomra- az embereket. Szeretni akarom őket, abban jó vagyok, legalábbis abban, h meglássam bennük, meg akarjam bennük látni a jót. Az ellenségeimben is, a azt a szikrát, azt az egyértelmű villanását. Csak az a baj, h annyira akarom, h megvakulok, h ott a kognitív disszonancia, a rossz érzés, h az egész vhogy vhol nagyon nem stimmel, de nem rakom össze, csak nagyon lassan, és nagyon vonakodva.
***
Az én szerelem sorsa nem az ő szívében dőlt el, hanem az édesanyja jellemében. Épeszű nő nem adott volna semmilyen esélyt egy olyan férfinak, aki az anyukájától kérdezi meg, h mit tegyen azzal a nővel, akiben vágyat ébresztett. Ha férfinak nevezhető az ilyen egyáltalán. És mit mondjak magamról, h még ez után sem írtam le? Merő öncsalás, ez az ember nekem semmit nem tudott volna adni, pedofil meg nem vagyok, hogy a nyavalyába tudtam ekkorát hazudni magamnak, h ebbe én szerelmes vagyok? Mibe? Kibe? Magamtól legalább annyira undorodhatom, mint tőle, h ennyi időt, érzést, energiát beleöltem egy ilyen szánalmas, méltatlan dologba.
(Persze, tudom, h pont az addig már befektetett sok minden miatt, mint a szerencsejáték és egyéb függőségek esetében. A testi reakciók is hasonlóképp, hozzáasszociálódtak az arcához, hangjához, a testének a körvonalaihoz, megszokta a szívem, h attól összeránduljon, ez már kikerült a tudatos szabályozás alól, és ugrott, ugrana ki a helyéből még most is, hiába töküres az a porhüvely, amelyen át a minden, mert alább mért is adnám, a mindenség rezdült meg bennem. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
