NAPLÓK: mix Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 12:20 Összes olvasás: 134177| 226. | [tulajdonos]: Harry Potter és a | 2013-03-04 17:34 | bölcsek köve
Ma reggel fejeztem be J. K. Rowling angol írónő indító Harry Potter kötetének elolvasását, első Harry Potter könyvemet. A tetszési indexet vizsgálva az idő függvényében, az a kezdeti magas plató után, kb. a könyv negyedénél kissé lecsökkent, sőt bevallom, a rám kényszerített mágus világ kifejezetten idegesített (mintegy rövid ideig azokat igazolva, akik a könyvet nem szeretik, sőt károsnak tartják), míg aztán egy kis hullámzás után visszakúszott az eredeti szintre, és ott is maradt.
Az első három négy fejezet elolvasása után a következők jártak a fejemben: milyen szellemes ez a mugli – nem mugli megkülönböztetés. A „nem muglik” a képzelőerővel megáldottak, a „látók”, a dolgokat önmagukért szeretők, a muglik a fantázia nélküliek, a földön két lábbal állók, rosszabb esetben a csak anyagi javakért élők. Egy példa a gyerekkoromból: 10 – 11 éves öcsém és hasonló korú osztálytársa beszélgettek. Az öcsém lerajzolta, hogy és milyen dzsippel utazik majd a Szaharán keresztül Egyiptomba. Mire kis barátja megjegyezte, hogy ő beéri az olaszországi utazással, amire már befizettek.
Az írónő szíve láthatóan nem a mugliké, valószínű sokat szenvedett tőlük, mielőtt híres lett, de (ez benne a zseniális) nem idealizálja a másik tábort sem. Köztük ugyanúgy harc folyik a sikerért, ugyanúgy meg kell dolgozniuk a kisebb nagyobb eredményekért, ugyanúgy, vagy talán még intenzívebben szeretik és gyűlölik egymást, ugyanúgy hierarchiába rendeződnek, köztük is van mindenféle jellem: stréber, hiú, odaadó, ravasz, bátor, jó, gonosz és még gonoszabb. Elgondolkoztam azon is, hogy mindenkiben van mugli és nem mugli, és ahogy egy kőolaj párlatnál a komponensek százalékos megoszlásán múlik, hogy mondjuk benzin vagy gázolaj, az emberek mugliságának százalékos aránya azt dönti el, hogy végül ki mire lesz alkalmas. Mondjuk egy költő nemmugliságának %-os aránya optimális esetben 70 – 90%, egy prózaíróé vagy egy szerkesztőé 50 – 70%. (Ezt pl. Jókai vagy Arany is így látták, ha nem is pontosan így fejezték ki magukat.:))
Bizonyos tól - ig mugli százalékok kompatibilisek egymással, de vannak összeférhetetlenségek. Például egy 70%-os nemmugli soha nem fog szót érteni egy 95 % - os muglival. Philip Larkinnak van egy verse, A máshol fontossága (The Importance of Elsewhere). Ez a vers pontosan erről szól.
Mugliság kérdésében nem hagyhatjuk ki az egyházakat. Egy jó lelkész optimális nemmuglisága a szerkesztőéhez hasonlóan 50 – 70%. Kiábrándító a szószéken aki ennél muglibb, de eligazgatni egy egyházközséget nem lehet mugliság nélkül. Az írónő nagyon szellemes formában, éppen csak jelezve, hogy van a kérdésben véleménye, néhány frátert semleges vagy inkább enyhén pozitív mellékszereplőként, átsuhanó kísértetként a nemmuglik között szerepeltet. Kár emiatt, meg a varázslások miatt okkultizmust emlegetni, merthogy nem erről szól a dolog. Játék, paródia, társadalomrajz és lélekrajz. Egy kedves családtagom fel volt háborodva, hogy ilyen könyvet olvasok, azt mondta, a lakásába sem engedné be. Hát igen, az egyházak és a művészetek között mindig nagy volt a konkurencia. Merítenek egymásból és ellenségesek egymással. Néha azért átfedés is van. Unitárius lelkész barátnőm Vidnyánszkynál járt dráma tanfolyamra, és tájékozott volt a modern művészetekben. II. János Pál színészként kezdte, költő is volt, talán nem véletlen, hogy „Kétségtelenül ő a történelem eddig legismertebb és legközkedveltebb pápája”.
A könyvet tovább olvasva lelkesedésem kissé lelohadt. Ha nem is éreztem, hogy az okkultizmus kísértene és fenyegetne, öncélúnak éreztem és untam a sok baglyot, patkányt varangyot, a varázslásokat és ráolvasásokat, míg egyszer csak megint másodlagossá váltak ezek, és előttem állt az angol iskolarendszer, egyáltalán mindenféle iskolarendszer paródiája, benne a kalandra éhes, végtelen igazságérzetű gyerekekkel, vágyaikkal, barátságaikkal és ellenszenveikkel. Telitalálat pl. a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola felszerelési tárgyainak listája, a különböző tanár egyéniségek óráinak bemutatása, a kviddics meccsek leírása, Harry Potter seprűt használó tehetségének felfedezése, és annak a kviddics csapatban történő kamatoztatása, a tiltások és szabálysértések gondosan, izgalmasan és hihetően megkomponált egymás utánisága. És a gyerekek harca a jóért – minden gyerek szeretne valami fontosban és érdekesben részt venni, óriási tévedés, hogy a gyereknek gügyögés kell. Van most egy sorozat, klasszikusokat rövidítenek le és dolgoznak át gyerekek számára (Klasszikusok könnyedén). Lehet ezt az átdolgozást jól is csinálni - pl. a nyelvtanulás céljából készült Oxford bookworms könyvekben megőrződnek a stílusjegyek, és nem hamisítják meg az eredeti írás atmoszféráját. De ez a gyerekeknek készült sorozat kiábrándító. Igaz, csak egy elolvasott példány alapján ítélek. Gyerekkorom egyik legkedvesebb könyve, a Koldus és királyfi (Mark Twain) átiratát vettem meg, bizonyos konkrét céllal. Egyszerűen felháborító, ahogy lebutították és meghamisították. Didaktikus tanmesét csináltak belőle. Hál’ Istennek most olvasott könyvem írónője pontosan tudja, hogy a gyerek nem hülye és nem gyáva. Hogy a gyerek majdnem mindent tud, amit a felnőtt, csak egyrészt még tapasztalatlan, másrészt nem ugyanolyan szemüvegen keresztül nézi a világot. Hogy kaland és képzelet nélkül nincs gyerekkor. És hogy mindezt csak a gyereket szerető felnőtt tudja helyretenni.
Az írás filmszerű; az utolsó fejezet megrázó látomás, amit természetesen nem mondhatok el.
Szép könyv a Harry Potter és a bölcsek köve. Nem műmese, ahogy sokan ellenszenvüknek hangot adva minősítik, inkább gyerekkrimi, a szó legnemesebb értelmében, bölcsességgel, humorral és szeretettel megírva. | |
| 225. | [tulajdonos]: Lévai-Pécsi | 2013-02-23 17:43 | | http://netversfeszt.hu/2013/varoterem2013/_dalok/PecsiMarcell-LevaiAttila-Tali.htm | |
| 224. | [tulajdonos]: Gergely-, Jókai Anna | 2013-01-26 15:29 | | http://netversfeszt.hu/2013/varoterem2013/_dalok/KocsisCsaba-GergelyAgnes-UtazasokAnnaval.htm | |
| 223. | [tulajdonos]: Színház | 2013-01-20 11:31 | Jó színházat láttam tegnap este. A vihart. Nem unatkoztam egy percig sem, nem úgy mint néhány éve a Nemzetiben a hasonló című előadáson, amit a sztárparádé és a színháztechnikai trükkök ellenére végig valami lanyha érdektelenség lengett körül. Kissé gyanakodva ültem be a nézőtérre – Prosperot nőként nem igazán tudtam elképzelni, eléggé erőltetett újításnak tűnt. De már az első néhány percben megszűntek az aggályaim – színház szagot éreztem, és a szimatom nem csalt. Hamarosan kiderült az is, hogy Prospera nem öncélú – Ariel egy több fiatal nőből álló szellemcsapat volt, és Prosperával és Mirandával együtt alkották a női szakaszt, a hamarosan megjelenő hajótöröttek pedig a férfitábort. Köztük ingázott Kaliban, aki torzszülött lénye miatt semleges neműnek volt tekinthető. Nem túlzás, Shakespeare Globe színházában éreztem magam, legalábbis ami a mozgást és az egyszerű, de ötletes és látványos technikai elemeket illeti, valamint a tudatos és jól felépített előadás koncepciót - a megidézett szellemi és emberi világ ütköztetését és egymásra utaltságát. És láttam egy különleges Kalibant - egy gonoszt és cselszövőt, mégis szerethetőt. Trill Zsolt minden eddig látott szerepében – függetlenül az írói, talán a rendezői szándéktól is – csakis ilyet képes alakítani, mintha azt üzenné, amit Milne Micimackója – „Általában senki se olyan nagyon komisz”. Lehet persze, hogy mégis rendezői koncepció, vagy legalábbis annak belátása: ha te ilyen vagy, akkor fogadjuk el ilyennek a szerepet, szabjuk személyre, ilyen nem gonosz gonoszt úgyse igen láttak még a színházlátogatók, és nem is igen fognak. (Scapin, Kaliban, stb. alakítóját állítólag – ó jaj – viszi magával Vidnyánszky a Nemzetibe. Hogy ez jó döntés e, túl azon, hogy Debrecennek veszteség, nem tudom. Az ő erőssége az a fantasztikus mozgáskultúra, ami kivételes jellemábrázoló képesség is egyben, de hogy ez abban a nagy böhöm színházban mennyire érvényesül majd, ez kérdés (nekem). Mint ahogy az is, elég e oda az orgánuma. Ha itt megáll és elkezd szöveget mondani, csend lesz, képes kikényszeríteni, hogy az emberek még a lélegzetüket is visszafojtsák, és végül megértsék, amit mondani akar. Vajon működik-e ez egy nagyobb színháztérben?)
Igazából csak annyi hiányérzetem volt az előadás végén, hogy túlságosan meghúzták a darabot, szívesen hallottam volna többet a veretes shakespeare-i szövegből. Akármennyire is vizuális világot élünk, talán jobban meg kellene bízni a közönség befogadóképességében… | |
| 222. | [tulajdonos]: kinek ? | 2013-01-04 23:53 | Tersánszky alább idézett figyelemreméltó sorai természetesen nem tekinthetők szentírásnak. Jómagam pl. (és azt hiszem ezzel nem vagyok itt egyedül) egész másért írok. A vers és a próza motivációja egyébként is más. Attól még lehet szeretni a másik ember gondolatait, hogy mi másképp működünk. Ami rokonszenves az egészben – túl azon, hogy a stílus megfogja és nem ereszti el az embert – a deheroizálás, a mítosztalanítás, a közlendő eredetisége.
…..
Kinek ír az ember? Elsősorban saját magának. A saját vers jó esetben – függetlenül annak minőségétől – a költő mantrája. Van ritmusa, vannak rímek, vagy csak gondolatritmus van – de van egy olyan zeneiség, gondolatiság, ami az övé. A saját imája. Nem (vagy nem csak) templomban mondogatja a zsolozsmát, hanem magának, a különböző élethelyzetekben. Az élete része. Az már egy külön és plusz nyereség, ha az ő belső világa mást is megérint. Mint ahogy az is, ha őt érinti meg egy másik ember világa/verse (néha csak egy mondata vagy gondolata). Mondjuk Becsey Zsuzsa nyulas meséi a rajzokkal. GPS vőlegényt emésztő marcipán menyasszonya. Édesapám agymodellje, ami tele van ragrímmel. A literás haver múlandokkos verse: üzenőpiros semmiségeket transzponáló agyfélteke.. :)
….
Az ember persze társas lény. Bármennyire is elkoptatott közhely ez. Elmegy, és bemutatja a kölykeit a sziklánál, és azt mondja: nézzétek meg jól. Aztán vagy megnézik, vagy nem. Elfogadják vagy nem. A szembesülés akkor is fontos. Nem lehet csak az íróasztalfióknak írni, még ha tudom, hogy van/volt ilyen is.
…
Larkin nem féltette a költészetet (nem tudom most pontosan idézni).
Szerinte mindig lesz egy szűk kör, akinek fontos a vers.
Szűkül, persze, hiszen ott van a konkurencia: a regény, a film, a játék, a csetelés (színházat nem írok – az ma nem igazi vetélytárs sajnos). Az ember tudja magáról, hogy adott esetben hamarabb leül egy póker játszma mellé, mint hogy verset írjon vagy olvasson.
Mégis, én Larkinnal értek egyet.
Csak az „örökre” illúzióját kell feladni. Helyette a folyamatokba való belesimulás választható, annak a néhány embernek a kiválasztása, aki ránk tud hangolódni, ill. aki valamiért érdekes nekünk. (a kettő nem feltétlenül esik egybe). | |
| 221. | [tulajdonos]: :) | 2012-12-22 01:24 | Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok! | |
| 220. | [tulajdonos]: Tersánszky | 2012-12-02 15:47 | Tersánszkyt imádtam, imádom. Az embert is, az írót is. Sokáig inkább csak az embert ismertem. Ha valami a kezembe került róla, elolvastam. Nem életrajzot. Napilapban megjelenő cikkeket. Ezekből megalkottam a magam Tersánszkyját. Imponált, hogy mindig szidta a rendszert. Vonzó volt a szememben ez az állandó ellenzéki szerep. Hogy artistabohóc szeretett volna lenni, és sírt, amikor nem sikerült. A feleségéhez való viszonya.
Sokat nem olvastam tőle. Amikor elkezdett érdekelni, időm nem volt. Amikor több időm lett, energiám. Amikor energiám, újra időm nem. De az a kevés, amit olvastam tőle, bizonyítja nekem, hogy nem akárki:
„Osvát Ernő, a szerkesztők szerkesztője
Minden szakmának van valamilyen babonája, esetleg hazug jelmondata. Az írásművészeté az, hogy: megvetés terhe alatt hinni kell abban, az írót ellenállhatatlan lelki kényszer készteti az írásra!
Ha még ezt csak a közönség hinné?… Hagyján! De maguk az írók is elhiszik és hangoztatják. Akár a vadak kuruzslói és varázslói, akik hókuszpókuszaikkal önmagukat is megkerítik és megkergítik felsőbb lény voltuk hitére.
Az íróbabona oly általános, hogy eddig még csak egyetlen kartársat találtam az egész világirodalomban, aki bátran, nyíltan, őszintén vallotta, az írásra nem annyira belső, mint inkább külső kényszerek, főleg megélhetésiek kényszerítenék. Ez az író Jack London, aki magát kifejezetten szocialista írónak tartotta, és angolszász nemes eredete ellenére megírta, örök okulásra, a londoni Soho borzalmait.
Még mielőtt Jack Londonról tudtam volna, én is az íróbabona cáfolója voltam. A harmadik kartárs pedig, meg kell fogódzkodniok!… Osvát Ernő volt.
Igen! A szerkesztők mintája, a tehetségimádó, a kézirat-szerelmes Osvát Ernő, egyszer több író társaságában, amikor az írói elhivatottság körül való nagyképűsködést támadtam, nekem adott igazat. Körülbelül így:
– Igen! Abban Józsi Jenőnek van igaza, a tehetség általában nehezen visszagyűrhető és lehetetlenségekre is ösztökélő tulajdonság egy lélekben, de hogy miben és merre tör utat?… Azt leginkább a tehetségtelen írók hangoztatják, hogy az írás kényszere leküzdhetetlen! És egyedül az!
És itt Osvát szívből, hangosan nevetett. Úgy, ahogy Major Sicu torz kép rajzolónk klasszikus rajza ábrázolja őt.
*
……………………..
………………………….
Neki egy kis állandó udvara volt, magamfajta, ifjabb írócskákból. És ezek, akárcsak az udvaroncok, áskálódtak, hízelegtek, háta mögött sugdosódtak, szót hordtak.
Egyikük panaszolta nekem, hogy Osvát a másik tanácsára meghúzatta vele, igaztalan, a művét. Mire azt mondtam vad, ifjúi önérzettel: ha nekem Osvát egy vesszőmet törli, akkor többet nem vagyok a Nyugat munkatársa!…
Huhh! Boldogan szaladt ifjú kartársam az Osvát kis társaságában közhírré tenni dölyfös kijelentésemet. Egyúttal persze a maga védelmében is. Aztán, amikor tárgyaltak, Osvát legjobb barátja és fönntartástalan talpnyalója csípősen „ravasz ember” néven illetett engem, aki hát belemegyek a háta mögött szerkesztőmnek lecsepülésébe.
De rosszul járt. Osvát hozzá fordult, és jól tagolva, jelentősen mondta:
– Ezt ne mondd! Tersánszky minden, csak nem ravasz. Ő szemembe szokta megmondani a kellemetlent is.
A futár gyorsan közvetítette nekem Osvát válaszát. És ezzel valóban alkalmat adott rá, hogy szégyelljem hetvenkedésemet, amivel már föltevésekre is megbántok olyan igaz és jó szándékú lelket, mint Osvát Ernő volt.”
[ Digitális Irodalmi Akadémia ] | |
| 219. | [tulajdonos]: mind Dosztojevszkij | 2012-11-20 21:15 | | Jó néhány évvel ezelőtt láttam a debreceni Csokonai színházban A félkegyelműt. A végkifejletnél, ahol a három főszereplő gyötri egymást, végigfutott rajtam, mint egy áramütés: ez a három ember itt mind Dosztojevszkij. Egészen különös élmény volt. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 217. | [tulajdonos]: re: | Janáky Marianna: Ajándék :) | 2012-10-27 19:20 | Az ajándék igazából Radics Zinát illeti, akinek Plath Prélude címe verse fenn van a dokkon (maradandokk), ti. az ő javaslatára olvastam el Plath regényét, és azóta foglalkoztat.
Nagyon köszönöm, olvasgatom.
Akkor már legyen folytatás is, megtaláltam az angol eredetit, és mellette a hangfelvételt a szerző tolmácsolásában:
http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Plath,_Sylvia/Daddy/hu/8202-Apu
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
