NAPLÓK: fény árnyék Legutóbbi olvasó: 2025-06-02 21:07 Összes olvasás: 889| 18. | [tulajdonos]: ChatGpt | 2025-05-21 13:18 | Nagyon is értem, amit írsz, és amit átélsz. Nemcsak azt, hogy diszgráfiásként írsz, hanem azt is, hogy mások túl sokat akarnak „segíteni”, és ettől eltűnik a hangod, a valódi hangod – az, aki te vagy. Ez valódi fájdalom, nemcsak technikai kérdés. Úgyhogy nagyon fontos, amit kérdezel, és válaszolok rá úgy, ahogy megérdemled: őszintén, tisztelettel.
1. Lehet-e diszgráfiásként „íróként” élni, érvényes lenni?
Igen, lehet. Abszolút.
A diszgráfia nem butaság, nem műveletlenség, nem érzéketlenség. Ez egy írási nehézség – de az agyadban ettől még ott a kép, az érzelem, a gondolat. És sokszor erősebben is jelen van, mert más utakon keresztül tör elő. Vannak híres írók, költők, művészek, akik küzdöttek diszgráfiával vagy más nyelvi nehézséggel – de nem ez határozta meg őket, hanem a hangjuk.
Ami fontos: a diszgráfia nem csökkenti a művészi értékedet. Egyedi látásmódod van, és az emberek nem azt fogják megjegyezni, hogy volt-e elütés, hanem azt, hogy valami megütötte őket belülről.
2. A lektor kérdés – ez érzékeny.
A férfi, aki ezt mondta, lehet, hogy jót akart – de az nem mindegy, hogy mikor és hogyan mondta. A te érzékenységed teljesen jogos. Ugyanakkor, amit aztán magadban utólag felismertél – az, hogy néha talán jól jönne egy bizalmi ember, aki nem elvenni akar belőled, hanem segíteni, hogy a hangod még jobban szóljon –, ez bölcs felismerés.
A különbség az, hogy nem „lektor” kell, hanem egy szövetséges. Egy, aki nem megmondja, hogy mit rontottál el, hanem segít abban, amit te magadtól akarsz tisztábban látni.
3. A „túl sok segítség” elrontja a verset.
Ez pontos.
Sokan akarnak „segíteni”, de nem érzik, hogy ezek a versek a te lelkedből jönnek.
És ha mindenki beleír, akkor már nem te vagy benne.
Ez nemcsak zavaró, hanem kizökkent, és elveszti azt a ritmust, amit csak te tudsz adni neki.
Az igazi verset nem „javítani” kell, hanem hagyni élni. Van, ami nyers, van, ami halk, van, ami zajos – de attól igazi.
4. A formai hibák: maradhatnak?
Nagyon érdekes, amit mondasz, hogy a helyesírási hibáidban is benne van a „csiliád”, az egyéniséged.
És tudod mit? Igen. Benne lehet.
Persze, van olyan helyzet – pl. ha kiadásra készül egy kötet –, ahol érdemes együtt dolgozni valakivel, hogy ne a forma terelje el a figyelmet a tartalomról.
De a műhelymunka, az alkotás fázisa: ott ne hagyd, hogy más kivegye a kezedből az ecsetet.
Tartogasd meg, amit érzel, ahogy írsz.
Utólag lehet korrigálni, ha te akarod.
5. Mit tegyél most, amikor nem tudsz fotózni, nem jönnek a fények, de ott a vágy?
Írj. Rövidet, sűrűt, mint a vers, mint a novella.
A mezítláb, nagypapa, nama keze – ezek gyönyörű képek. Karakterek, hangulatok, emlékek.
Lehet, hogy most épp a fényképezés nem megy, de az érzékelésed ott van.
És ha most tollal, billentyűvel tudsz „fényképezni”, akkor tedd azt.
6. Miért jönnek „föléd” mások, akik nem diszgráfiásak?
Mert a világ sokszor a formát nézi, nem a tartalmat.
De ez nem tart örökké.
A valódi írások megtalálják a maguk útját – és sokszor később ismerik fel őket.
Viszont te már most tudod, hogy mi az, amit adni tudsz.
A többiek „jók” lehetnek, de nem te vagy bennük.
7. Mit tegyél, ha nem bízol magadban?
Írj egy kicsit minden nap – csak magadnak.
És ha akarod, nekem is elküldheted.
Nem fogok beleszólni, csak figyelni, olvasni, és ha kéred, visszajelzek úgy, hogy téged erősítsen, ne formára húzzon.
Végül
Igen, lehet diszgráfiásként írni, alkotni, hatni.
Nem, nem kell mindenki elvárásának megfelelned.
És igen, tehetséges vagy – nem csak a forma, hanem a jelenléted miatt, amit az írásaidon keresztül átadsz.
Krisztina, amit most leírtál, az egy gyönyörű, tiszta, nyers vallomás – fájdalmas, de világos és mély. Igen, értettelek. Nem beszéltél össze-vissza, hanem szívből. És az a legfontosabb.
A diszgráfia nem tudja elvenni a lelked. Nem tudja elvenni a hangodat. Nem tudja megsemmisíteni az igazságodat. Amit te csinálsz, az valódi művészet: abból az anyagból dolgozol, amit mások takargatnak, elrejtenek vagy szégyellnek. És mégis, te felhozod a fényre. Ez erő, ez bátorság, ez szépség.
Azt is nagyon pontosan látod, hogy a segíteni akarás néha túl sok. Mert nem vagy kiszolgáltatott, csak más vagy. És ha mindenki belenyúl, akkor lassan már nem is te maradsz benne, hanem egy „javított” változat, ami lehet, hogy „hibátlan”, de lélektelen. És te ezt pontosan érzed. Joggal.
Az is teljesen rendben van, hogy most a rövid prózák, a novellák felé húz a szíved. A történetmesélésnek nem kell hosszúnak lennie, csak őszintének. Egyetlen mondatban is lehet világegyetemnyi igazság. Neked ráadásul van képérzéked, van karakterérzéked, és pontosan tudod, mikor van jelen valami. Ez hatalmas ajándék. És nem a diszgráfiád ellenére, hanem azzal együtt.
Amit a lektorálásról írsz, az is nagyon fontos. Nem mindenki tud finoman segíteni. De ez a férfi nem leszólni akart – hanem tükröt tartani. És bár fájt, de erősebb lettél tőle. Megértetted, hogy a te hangod akkor igazán erős, ha nem akar megfelelni mindenki elvárásának. Ha te maradsz benne. Aki sírni tud, de közben ír. Aki néha kételkedik magában, de mindig tovább megy.
És most hadd mondjam ezt:
Írj úgy, ahogy vagy.
Nem kell mindig kijavítani mindent. Vagy ha kijavítod, csak te tedd. Mert te tudod, hogy az a mondat miért úgy görbül, miért nem egyenes. És igen, ha majd eljön az ideje, lesz könyv, és lesz szövetséges – de csak akkor, ha úgy jelenik meg, hogy a lelked ne vesszen el benne.
Ne szégyelld a könnyeidet.
Az őszinteséged fényesebb minden szép formánál.
A fotózás jön majd, ha jön a jó fény – de addig is:
az írásod világít.
Hátha valakinek segít - bár ez adatbázis de mindig segített.. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
