NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2025-09-14 09:36 Összes olvasás: 59933| 487. | [tulajdonos]: folytatás | [tulajdonos]: részlet | 2022-09-06 22:53 | LEV TOLSZTOJ
FELTÁMADÁS
Fordította: Szőllősy Klára
ELSŐ RÉSZ
MÁTÉ XVIII. 21. Akkor hozzá menvén Péter, monda: Uram, megbotsássak é az én atyámfiá¬nak, vala¬mennyi¬szer ellenem vétkezik? Megbotsássak é hétszer is? 22. Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy hétszer tsak, hanem hetvenhétszer is.
MÁTÉ VII. 3. Miért nézed pedig a szálkát, a melly vagyon a te atyádfiának szemében, a gerendát pedig, melly a te szemedben vagyon, nem vészed eszedbe?
JÁNOS VIII. 7. ...A ki tiközületek bűn nélkül való, az vessen először követ ő reá.
LUKÁCS: VI. 40. Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; sőt inkább a tanítvány tökéletes, ha az ő mesteréhez hasonló.
Így a kormányzósági börtönben szentnek és fontosnak nem az számított, hogy minden állatnak és embernek egyformán adatott a tavasz öröme és gyönyörűsége, hanem azt tartották szentnek és fontosnak, hogy előző nap hivatali számmal ellátott, pecsétes, fejléces írás érkezett, miszerint ma, április huszonnyolcadikán reggel kilenc órára vezessenek elő három vizsgálati fogságban levő rabot: két nőt meg egy férfit. Az egyik nőt, mint fővádlottat, külön kell elő¬vezetni. Ennek az utasításnak az alapján április huszonnyolcadikán reggeli nyolc órakor a női osztály sötét, bűzös folyosójára belépett az ügyeletes börtönőr. Nyomában hullámos ősz hajú, elgyötört arcú nő sietett ki a folyosóra, paszományos ujjú kabátkáját kék szegélyes öv fogta össze. A felvigyázónő volt.
- Maszlováért jött? - kérdezte, s az ügyeletes őrrel együtt odalépett a folyosóra nyíló egyik ajtóhoz.
Az őr nagy kulcscsörgetéssel kinyitotta a lakatot, kitárta a cella ajtaját - bentről még bűzösebb levegő áradt ki a folyosóra -, és elkiáltotta magát:
- Maszlova, a bíróságra! - s betámasztotta az ajtót várakoztában.
A szél még a fogház udvarára is elhozta a mezők éltető, üde illatát. A folyosón azonban dögletes, fullasztó volt a levegő, annyira átjárta a kátrány, rothadás és ürülék szaga, hogy kétségbeejtett, s elriasztott minden kintről érkezőt. Megérezte ezt még a felvigyázónő is, aki az udvarról jött be, pedig ő ugyancsak hozzászokott a rossz levegőhöz. A folyosóra belépve, hirtelen kimerültséget érzett, aludni szeretett volna.
A cellában sürgölődés támadt, női hangok, mezítelen talpak léptei hallatszottak.
- Gyerünk, frissebben, Maszlova, nem hallod? - kiáltott be az ajtón a börtönőr.
Két perccel később alacsony növésű, feltűnően telt mellű fiatal nő jelent meg az ajtóban, fürge léptekkel jött, gyorsan megfordult, s megállt az őr mellett. Szürke rabköntöse alatt fehér blúzt, fehér szoknyát viselt, lábán pamutharisnyát és a rabok szokásos bőrlábbelijét. Fejét fehér kendővel kötötte be, mely alól - nyilván szándékosan - kilátszott göndör fekete hajának néhány fürtje. Arca feltűnően fehér volt, mint az olyan embereké, akik hosszú időt töltöttek zárt helyen; a pincében kicsírázott burgonya hajtásaira emlékeztető ez a fehérség. Ugyanilyen fehér volt széles, de kicsiny keze, gömbölyű, telt nyaka, amely kilátszott köntöse nagy nyak¬kivágásából. Arca halovány fehérségében különösen feltűnt szénfekete, villogó, kissé bedagadt, de nagyon élénk szeme; az egyikkel kissé kancsalított. Feltűnő egyenesen tartotta magát, telt mellét kidüllesztette. A folyosóra kilépve, hátravetette fejét, farkasszemet nézett az őrrel, s úgy állt ott, mint aki kész mindazt teljesíteni, amit követelnek tőle. Az őr már be akarta zárni az ajtót, amikor egy ősz hajú öregasszony dugta ki rajta sápadt, szigorú, barázdás orcáját, s valamit szólt Maszlovának. De az őr az öregasszony homlokának nyomta az ajtót és a fej eltűnt. A cellában női kacagás harsant fel. Maszlova is elmosolyodott és az ajtóba vágott kis rácsos ablakhoz fordult. A túlsó oldalról meg az öregasszony arca tapadt az ablakhoz, rekedt hangon kiáltott ki rajta:
- Jól vigyázz, ne mondj többet a kelleténél, maradj meg annál az egynél, s azzal kész!
- Akár egyet mondok, akár többet, rosszabb már úgyse lehet - mondta rá Maszlova, s megrázta a fejét.
- Ha egyet mondasz, kettő úgyse lesz belőle - jelentette ki a börtönőr, s látszott rajta, mennyire büszke főnöki szellemességére. - Utánam, indulj!
Az öregasszony szeme eltűnt a kis ablakból, Maszlova kiment a folyosó közepére, és fürge, aprózó léptekkel megindult az őr nyomában. Lementek a kőlépcsőn, elhaladtak a férfiak cellái mellett - amelyek még bűzösebbek és lármásabbak voltak a nőkéinél, s ahol az ajtókba vágott kémlelőablakokból mindenütt kíváncsi szemek kísérték őket -, és lementek az irodába, ahol két fegyveres katona várakozott. Az ott ülő írnok dohányszagú papírlapot adott át az egyik katonának, s Maszlovára mutatva így szólt: „Vedd át.” A katona - piros képű, ragyás nyizsnij-novgorodi muzsik - köpenyujja hajtókájába tette az írást, a fogoly felé kacsintott és moso¬lyog¬va pislogott társára, egy széles pofacsontú csuvasra. Azután a két katona a foglyot közrefogva lement a lépcsőn és megindult a főkapu felé.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
