NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2025-11-25 12:14 Összes olvasás: 64320| 21. | [tulajdonos]: II. rész | 2019-09-24 10:19 | Sóderirodalom
Domokos Mátyás a nyolcvanas években még csak versírógépről beszélt, viszont ma már a próza is nagyüzemben íródik; lássunk csudát, a regényszegény magyar irodalom regényt is termel ijesztő bőséggel.
Dobozi Eszter két nagy csoportról beszél az álírók kapcsán, az irodalmilag kevésbé iskolázott réteg giccsirodalmáról és a főiskolák, egyetemek körüli “sóderirodalomról”. A harmadik kategória, egészítem ki a sort, a média és a piac határán helyezkedik el; ez esetben az iparos író egy sikeres külföldi bestsellert magyarít; megjelenő könyvét azonban mindjárt a borítón, médiasztárok társaságában jó nevű művészek, esztéták stb.-k nagyszerű regényként ajánlják. “Az irodalmi világ tudja, mennyire kell komolyan venni a dicséreteket, az olvasó azonban nem” – jegyzi meg Dobozi Eszter. Vajon az irodalomkritikának feladata volna-e, hogy helyére tegye a dolgokat, megmondja a dilettánsról, hogy dilettáns, egy nagyszerűnek ajánlott regényről, hogy közönséges bestseller, annak is középszerű?
Mindez azért működhet, írja Dobozi Eszter, mert megszűnt a belső kontroll, a céh tisztelete és megszűnt az értékek konszenzusa. “S felelős-e az irodalom mindezért? Az irodalmat művelők és szervezők – a kialakult helyzetért?” – kérdezi. Természetesen nem önmagában az amatőr író a felelős, ő csupán kóros önértékelésben szenved, a szellemi környezet pedig taníthatóan példás toleranciát tanúsít az önmegvalósítás eme előfordulásával szemben. Az aggódó irodalmárban fölmerül a kétely, hol az értékek határa, s kinek van szakmai, erkölcsi alapja megállapítani ezt a határt.
Dobozi Eszter nagyon körültekintően fogalmaz, s határozott értékítéletében a magyar irodalom legnemesebb hagyományaihoz nyúl vissza, egy konszenzusként elfogadott irodalmi értékrendhez. Ugyanakkor azt is tapasztalja, hogy az általa követett és követendőnek tekintett “régi értékrend” már nem föltétlenül mérvadó. A “répa” irodalomnál például azt látja, hogy “komoly esztéták (kiem. tőlem, P.Gy.) foglalkoznak velük. Új korszakot jósolván megjelenésükkel az irodalomban. Az anonimitás új korszakát. Amikor is az irodalom olyan társasjátékká válik, amelybe bárki bármikor beszállhat a maga ötleteivel. Bedobhatja a répát.” Vagyis nem csupán intézményesül, de ideologikusan is legitimizálódik az álirodalom, megkapja a céh pecsétjét, s innentől valószínűleg nem álirodalomról kell beszélnünk, hanem az irodalom fogalmának a bővüléséről – talán. A szokásos kesergésen túl – dilettánsok mindig voltak, az aggódók örökké féltették tőlük az irodalmat –, valami lényegesen megváltozott tehát, többé-kevésbé intézményi jóváhagyással, olykor szorgalmazásával, vagy legalább is az irodalom intézményeinek nem kifejezett ellenzésével.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
