Qui? : kulcsok őre


 
2847 szerző 39378 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Haraszti Ágnes
  Levél Mrs. Milk-tõl
Új maradandokkok

Tímea Lantos: Hazugság
Bátai Tibor: Tükröz(őd)ések
Szakállas Zsolt: Málék, tépdesni őket muszáj
Bátai Tibor: Legközelebb [ez egy ilyen nap]
Bátai Tibor: A pillanat teljessége
Bátai Tibor: egymásbaforgás
Szakállas Zsolt: MEDÚZA
Bátai Tibor: Megvár, és eléd jön
Bátai Tibor: Azonosítás
Kovács Mikó Edina: Lomtalanítás
FRISS FÓRUMOK

Bara Anna 11 perce
Bátai Tibor 1 órája
Péter Béla 3 órája
Szakállas Zsolt 3 órája
Vezsenyi Ildikó 3 órája
Gerle Kiss Éva 4 órája
Burai Katalin 5 órája
Kovács Mikó Edina 5 órája
Mórotz Krisztina 14 órája
Tamási József 16 órája
Tímea Lantos 16 órája
Szilasi Katalin 17 órája
Tóth János Janus 20 órája
Szücsi Csaba 1 napja
Serfőző Attila 2 napja
Busznyák Imre 2 napja
Karaffa Gyula 2 napja
Pálóczi Antal 2 napja
Hodász András 2 napja
Ligeti Éva 2 napja
FRISS NAPLÓK

 Zúzmara 1 órája
Bátai Tibor 15 órája
Maxim Lloyd Rebis 16 órája
Hetedíziglen 17 órája
Ötvös Németh Edit naplója 17 órája
Vezsenyi Ildikó Naplója 1 napja
Lángoló Könyvtár 1 napja
az univerzum szélén 2 napja
útinapló 2 napja
A nyúl ürege 2 napja
nélküled 2 napja
Baltazar 2 napja
Janus naplója 4 napja
Gyurcsi 6 napja
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 7 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Qui?
Legutóbbi olvasó: 2025-10-18 09:26 Összes olvasás: 28054

Korábbi hozzászólások:  
133. [tulajdonos]: kulcsok őre2019-11-16 16:45
Kulcsok őre



Az íróasztalnál ülök. Jön megint az apám csoszogva, egy halom kulcsot lóbál a nagy karikán, úgy császkál reggel óta szobáról szobára. Gyermeki arc, együgyű mosoly. Dünnyög. A bal zsebéből kilóg egy kétes tisztaságú zsebkendő. Demencia, időskori elbutulás, ez már csak rosszabb lesz. – Apám! – fordulnék feléje szeretettel, de valójában meg sem szólalok, csak írok. Masíroznak a szavak. Maguktól szerveződnek mondatokká. Most éppen ez, így, itt.


Ingerszegény környezetben élek. Megállapítottam és leírtam, ezt is de az abszurditásán már csak nevetek befelé, hangtalanul. Máskor azt írtam: hallgatunk. Ez a hallgatás beleivódik a koszos függöny ráncaiba, elszivárog a szúette parkettába. Átáztatja a falakat, ott van az összes tárgyban. Mindent sűrűvé érlel ez az évtizedes némaság, ez a már-már emberöltőnyi hallgatás. Összenyom homogén anyaggá, nem enged ki magából.


A napok telnek, én írok, apám a saját világában vegetál. Új kulcs kell neki. Mindig több és több. Ugyan mit nyithatna már ki azokkal? Igen, ő a kulcsok őre, ez kétségtelen.


Ám ki tudja, hogy nem én vagyok-e már az ő kulcsainak őrizője.

Ki tudja, hogy a kulcsok nem engem zártak-e be, megfosztva az önállóságomtól.

Hallgatok. Nem szólok hozzá, nincs mit.


Apámnak furcsa mondattöredékei vannak. Néha valamelyest feltisztul az agya. Megáll a szoba közepén, az ablak felé fordul és azt mondja: be fogok pisilni. Ilyenkor persze nem vizel be, de elindul a gardrob felé. A kulcsait leteszi a billentyűzetre, egyet mindig felfelé hagy. Ez az egy kulcs olyan, mint egy égre mutató ujj.


Megőrülök, írom máris a következő szót. Megőrülök az apámtól. Elfojtott harag. Talán tíz szava van, azokat mondogatja minden nap. Különös szavak. Nem tudom, mit kezdjek vele, amikor azt mondja: empátia. Ilyenkor mindig azt hiszem, hogy ezt nekem szánja. Empátia, olyan, mint egy női név. Lehet, hogy csak a dallam, a hangok szépsége fogja meg.


Ugyanolyan mocskos az ablak, mint karácsony előtt, nincs erőm megpucolni. Hozom neki a városból a kulcsokat, a kis lakatokat. Örül. Lekenyerezem, aznap jó lesz, ígéri magának, s leül a foteljába. Aznap élni hagy.


Karácsony. Vettem egy kicsi fenyőt, meg kókuszos szaloncukrokat. A fa alá odatettem egy kulcscsomót. Jött csoszogva, levett egy szaloncukrot, kibontotta, a cukor a szőnyegre esett. Állt átszellemült arccal, a kulcsot belecsomagolta a sztaniolba. Mindegyikkel ezt csinálta kényszeresen. Hagytam. Ittam és néztem. Enni sem akart. Boldog volt, vigyorogva nézte a fát. Ittam, igen, ne rójon meg érte senki. Arra azért figyeltem, hogy jóféle italt vegyek, de a filmszakadás mégis bekövetkezett. Arra eszméltem, hogy apám áll fölöttem, kezében kulcsok csörögnek, a nadrágjából meg csöpög a vizelete. A szőnyegen szaloncukorpapírok és egy vécépapír-guriga. amit buzgón le akar tekerni. Hajnal lehetett. Káromkodtam. Egy kurva kulcsot kikaptam a kezéből és azzal elláttam a baját. Sírt.


Most már nem lázadok. Apámmá váltam. Egyetlen vigaszom az írás. Minden más lényegtelen. A könyveim, egy finom étel, vagy egy különleges nap – elmúlik mind, elfogy, ahogy jött.

Csak a metamorfózis számít, az átalakulás. Hozzáidomulás 49 évesen a kulcsok őréhez.

A szomszédok mást látnak, ők azt, hogy mennyire szeretem az apám.

Nem szeretem, a jóisten tudja, hogy mit érzek iránta. Akárcsak a jóisten iránt, mert azt is csak ő tudja, aki mindannyiunkat lát.

5 éves voltam, amikor anyám meghalt. Csak az illata, meg valami ruhasuhogás maradt emlékem róla. Apám fölnevelt a maga módján. Most én gondozom. Látják a szomszédok, hogy veszem a kulcsokat, én meg már rég tudom, hogy magamnak. Szerkesztek, lektorálok, csinálom a dolgom egy kiadónál, mások hiúságát szolgálom ki, még jó, hogy meg tudok élni belőle. Bezártuk egymást.

Mindkettőnkben ott a feszültség, hogy holnap lesz-e következő kulcs és nyitja-e majd a holnaputánt.

Apám tányérjára kanalazom a krumplipürét, mellé a csirkét, amit édes-savanyú mártással öntöttem le. Eszik. Elől nincsenek fogai, elromlottak, kihullottak, aztán a protézist egy nap összetörte. Hátul vannak még, azokkal rág. Ha jókedve kerekedik, belevigyorog a képembe. A kulcsokat most éppen a krumplipürébe akarta eldugni, de éberebb voltam nála.

Front lesz, tárom ki az ablakot, mire ő kimondja az egyetlen szót, amit nekem szán: empátia.


Ki őrzi most a kulcsokat? Eszembe jut, amikor megvert. Pisilnie kell, félrebillenti a fejét. Olyan a nyaka, mint egy vén kakasé. Rám vár. Kegyetlen leszek, hagyom bepisálni, csak hogy megmutassam, most én vagyok a domináns, a kulcsok őrizöje. Szeretlek, apa, de ez most az enyém, ez a pillanat, míg a húgyodban fészkelődsz, és nézel rám könyörögve. Ezt nem veheted el tőlem.


Megejtjük mindennapi sétánk. Ráadom a kabátját, a sapkát, a csizmát, mint egy gyerekre. Empátia, mondja megint, de úgy teszek, mintha meg se hallanám. Kint a hóban nem bírok vele, hóembert akar építeni. Meg is engedhetném, mégsem teszem. Belekarolok, közben mondom neki, hogy fa, mondom, hogy kerítés, és mondom, hogy kutya. Hosszú, kék árnyékok nyúlnak a havon, a Nap is lemenőben, hazakanyarodunk.


Nem akar szót fogadni, nem akar levetkőzni, rázza az átkozott kulcsokat. Már csak az eltorzult arcát látom, ahogy meg-megcsörren az is. Aztán ismét a szobát, ahol annyiszor megöltük már egymást. Igen, ahol egymást gyilkoljuk folyamatosan.


Pitizik nekem és közben mondogatja azt az egy szót, amit ismer. Empátia, empátia.

Elönt a düh, ütöm, pofozom, belerúgok, nem kímélem, leköpöm és röhögök.

Empátia. A kulcs tollával belevágok az arcába.

Él? Igen, hallom, hogy él.

Kattan a zár a csuklómon. A szoba négy sarkában fémvillanások. Mindegyikben egy hatalmas kulcscsomó


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2025-06-02 18:30 Jók
2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2025-10-18 14:54   új fórumbejegyzés: Bara Anna
2025-10-18 14:02   Napló: Zúzmara
2025-10-18 13:55   Napló: Zúzmara
2025-10-18 13:52   új fórumbejegyzés: Bátai Tibor
2025-10-18 13:49   új fórumbejegyzés: Bátai Tibor
2025-10-18 13:23   új fórumbejegyzés: Bátai Tibor
2025-10-18 12:03   új fórumbejegyzés: Péter Béla
2025-10-18 12:01   új fórumbejegyzés: Szakállas Zsolt
2025-10-18 11:43   új fórumbejegyzés: Péter Béla
2025-10-18 11:25   új fórumbejegyzés: Vezsenyi Ildikó