NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN Legutóbbi olvasó: 2025-07-06 12:48 Összes olvasás: 38129| 232. | [tulajdonos]: NEM KÖZÖSÜLÖK | 2024-07-02 01:12 | Bocsánat!
Lát valaki összefüggést az alábbi londoni képeimhez írt szövegeim, vagyis a Filip Tamás féle Dokk-finynyázással kapcsolatos "egyeztetés", és a Baltazar naplóban erre válaszul rittyentett Filip-válasz között? Ide is áthozom, megnézhetitek:
Én nem nagyon...
Filip, a "boldog ember" ugyanis ezt találta írni válaszul.
"Antal, baszki, te egy vágyott párbeszédet szeretnél folytatni valakivel, aki szarik rád, és az összes halálunamas önismétlésedre. És annyira szánalmas vagy, hogy beleéled magad, hogy te itt valaki vagy. És nem veszed észre, hogy a pattintott kőkorszakból való fegyvereid lepattannak rólam. Komolyan kérdem, nincs a családban valaki, aki segítene megóvni attól, hogy folyton szénné égesd magad? Nem látod, hogy egy boldog emberrel baszakodol? Kurvára ciki vagy. Reménytelen, hogy észrevedd, ezért csak annyit mondok: Salao.
Az öreg halász és a tengerben megtalálod a megfejtést." (Idézet vége.)
A szövegemet és az övét összevetve jól látszik, mennyire furcsa, érthetetlen, az általam írtakkal csak felületes összefüggésbe hozható jelzőket, szavakat gányolt össze dokker társunk.
Ez sem stílusban sem hangvételben nem illeszkedik egy „boldog Filip Tamáshoz” de egy másképp boldog és mostanság kiegyensúlyozott Pálóczi Antalhoz végképp nem!
Hogy lehetett ezt ennyire „benézni”?
Csak két dologra reagálhatok: 1.) Nincs nálam unalmas "önismétlés" hiszen műhelyforgácsok ezek, nem végtermék. Újabb és újabb megmunkálása várható ugyanannak. Amíg a szöveg kész nem lesz. Itt még naplójegyzetek későbbi regényfoszlányok valójában. Ez is! 2.) "Salao” - igen, ez a vesztes öreg halászra megfogalmazott jelző.
Csakhogy végső soron maga Filip Tamás is lehetne (legalábbis az én felfogásom szerint) vesztes.
Amennyiben (mert én így hiszem) egy férfi életének az a legnagyobb győzelme, ha MEG TUDJA TARTANI A CSALÁDJÁT!
Mint én.
Magamat és a szerelmet kellett tehát legyőznöm, de megérte.
S most ez az egyik fő témám.
Szabó Lőrinc így ír erről.
„Két gyermek sorsába kötözve
nem tudunk elszakadni már;
ne kezdj háborút, mint a gyönge,
kin saját gőgje bosszút áll.’
Én majd szabadvers formában szeretnék írni erről…, mint a Kutyát karácsonyra című költeményben...
A Paráznabillegető című „nudista-kötetemet” is ezzel a rímes zárómottóval fejeztem be a hátsó borítón. És nem véletlenül. Az (ál) szabadosnak rémlő (ez a beugratás benne) „meztelen borítóhoz” ez a súlyos ellenpont kellett.
"És sírtam mindőnkért hisz kiég a szemünk,
Tartós házasságainkban annyira szenvedünk.
És mégsem kéne újabb szerelmi remény,
Hanem a befogadott nagymamának kis vetemény”.
Itt egy fotó is erről.
A témát máris sokan szeretik.
Ez a kép még a mi „bibliai szegénységünkben” ábrázol minket.
A házat csak felépíteni volt pénzünk, bebútorozni nem. Ahhoz (sajnos) örökölnöm kellett.
Mégis ott a képen MEGSZÜNTETVE MEGŐRZÉS.
A hegeli ősi elem, magasabb szintre emelve, amely így már a jövőbe mutat.
Mert a fejlődés nem lineárisan hanem spirálisan halad a filozófia szerint.
S bizony-bizony, hogy a nagypapák-nagymamák – ezt a londoni játszótereken látom – ismét reneszánszukat kezdik élni a modern Nyugaton. Ami átgyűrűzik majd ide is. Mire az elhagyott családok nagylányai-nagyfiai megírják csapodár szüleikkel szemben az első bosszúregényeiket.
Ma még azt hiszi a kizökkent világ léhább fele: a családot „aprítani” kell.
Fatális tévedés.
Mert igenis megvan a lehetőség az új hozzáállásra: a Nyugat világvárosi játszóterein máris megmutatkozik.
Örülök, hogy „londoni nagyapa” lehetek.
Benne a most formálódó trendben.
Hogy másvalaki milyen „boldogságban” kárhozik el, Tamás, az (végül) hadd ne nekem fájjon!
Műben majd többet.
„Fiatalság volt. Szerelem volt. Nem vettem észre - adj tüzet kérlek.” Ezzel fejeződik be Szép Ernő Lila ákác című regénye.
A 68-as szexuális forradalom résztvevői viszont, s azok akik róluk vették a mintát (vagyis az én korosztályom) nagyon is észrevették s kiélték.
Innen ismerem olyan mélységben a szerelem természetrajzát, hogy még életközepi válságom idején sem tudta a bolondját járatni velem.
Szemben azokkal, akiket lealacsonyított a kulturálatlanságuk. Vagy épp az ellenkezője, az értelmiségi gyenge.
-------------------------------------------
Milyen nagy dolog a végére érni mindennek és élet-kielégülten bocsátani el a Szerelmet és az Érzékiséget.
Bár nem teljesen.
A "rousseau-i lugasélmény" sokáig (talán életünk végéig) megmarad.
De az "Éjszaka" (benne a Világ összes szexuálisan aktív nője)most már hadd legyen nagyfiaimé és a kortársaiké! Ízléstelen lenne ott – és így – nekem….
Ez így természetes.
Mentesen a "kizökkent világ" infantilitásától, a kortársi hiábavalóságoktól és a szánalmas értelmiségi gyengétől.
Válni? Szerelemért?
Ez olyan, mintha valaki pancser lenne a szerelmi életben s nem ő, hanem a szerelem uralná az életét.
"Tudtam, a beteljesült szerelem nálam három évig tart, az örök szerelem ötig. Minek széttörni emiatt a gyerekek életét?" - írom a Brazil című apa-novellában.
„Arisztíd, a szóbűvész-költő (A Szerkesztőségi főemlős etológiájában), amikor a Versport irodalmi lap főszerkesztője volt, szívesen fedezett fel új költőnőket, mint Osvát a Nyugatnál. (Akiket ma már nem ismerünk, de közben József Attila arról panaszkodott, hogy a lap már lótól szamártól és öszvértől is közölt verset, csak még tőle nem. Osvátnak ez volt az egyik gyengéje.) Ágoston emlékezett rá, hogy a laphoz történt visszatértekor Arisztíd egy "szőke nőköltő" oldalán vélte megtalálni a boldogságot. Ezt követően vált el a feleségétől. S most, három-öt évvel később (tehát a szerelmi terminus kihűlési idejének megfeleően), Arisztíd egy "vörös hajú nőíró" oldalán boldog.
Miközben a facebook képek alapján mindkettőjüknek (Arisztídnek és új kedvesének is) eladósorba serdült lányaik vannak.
Ágostonnak frissen nősült s éppen nősülendő nagyfiai voltak. A idősebb fiú neje épp a második babájukat várta.
Ágoston beleborzongott: mi lenne most velük, ha másfél évtizeddel ezelőtt ő is elvált volna a feleségétől élete nagy szerelme miatt.
Akit három-öt év után meggyűlölt (volna), miközben a családhoz vezető hidak is mind felégetve...
Akkor nem a fent idézett végmottóval zárta volna a verseskötetét, de talán nem is lenne verseskötete…”
-------------------------
Én, Tamás, innen nézem a dolgokat.
-------------------------
S hogy ki vagyok a Dokk-on?
Én vagyok a Pálóczi Antal.
Ez nekem pont megfelel.
Nem cserélnék senkivel.
Ebből fogom kihozni a legtöbbet az Ágoston-novellákkal, „A szerkesztőségi főemlős etológiájával”, az „Ajándék a hercegnek-kel”, a Nők férfi nélkül című novelláskötettel.
Van ami félkész…, van amit tulajdonképpen csak össze kéne állítani…; van amit most kell megírni.
Én nem a másik létrájához támasztott létrával érzem boldognak magam, hanem a kétágú önálló létrámon állva.
A szerelem idejét nálam végre (!) felváltotta az atavisztikus unokaszeretet.
A párzási időét az ivadékgondozás.
Sajnálom az ösztönéletükben sérült (mert félrenevelt) „álmoderneket”. Akik magát a családot is tagadják. Mert egy formálódó újfamilista trend elavultjai is egyben.
Ez a kép egész eddigi életem legboldogabb pillanatát ábrázolja, de ez olyan mint a muzikalitás. Vannak botfülű emberek és olyanok, akiknek abszolút (vagy ahhoz közel álló) hallásuk (és ösztönérzetük) van.
Én, legnagyobb szerencsémre az utóbbiak közé tartozom.
A szerelemnek búcsút mondani , baba-érzelmi hőforrásban fürdőzve, nem olyan nehéz.
Mert már mindent átéltem és jó is volt ami volt.
S nem rossz kortárs mondanivaló a „méltó naplemente”. Kevesen írnak hitelesen róla.
(Részletek a kétnyelvű twitter képeskönyvből.)
-----------------------------------------------
17.
(to Czarina Russell)
When I was young, men turned on me on the street, not just on you.
Certain men. Girls don't.
They peered out of the corner of their eyes and walked into my personal space on purpose. As I approached them, they pretending to see me in this minute first.
---
17.
(Czarina Russellnek)
Amikor fiatal voltam, utánam is megfordultak a férfiak az utcán, nem csak utánad.
Bizonyos férfiak. A lányok nem.
Ők a szemük sarkából néztek rám, majd besétáltak a személyes terembe.
S amikor közeledtem feléjük úgy tettek, mintha akkor pillantottak volna meg.
-------------------------------------------
25.
Until my old age, I learned a lot about masculinity, femininity,
satisfactorily gentle and yet gallant love.
I will poem a lot about it.
That's what my lipses always talked about when I was young.
Even when my mouth was silent.
---
25.
Idős koromig sokat megtanultam a férfiasságról, a nőiességről,
a kielégítően szelíd, mégis vágtató szerelmeskedésről.
Sokat verselek majd róla.
Fiatal koromban mindig erről beszélt az ajkam.
Akkor is ha közben a szám hallgatott.
---------------------------------------------
27.
I wanted to be a lover of the World, within poetry, but unfortunately
I got old in the meantime and the World is full of good and bad
lovers anyway.
However, the World does not have a caring father, a loving
grandfather.
Maybe can I help.
---
27.
A Világ szeretője szerettem volna lenni a költészetben, de sajnos
mára megöregedtem és a Világ különben is jó meg rossz
szeretőkkel van tele.
Gondos apja, szerető nagyapja azonban nincs a Világnak.
Talán segíthetek.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
