NAPLÓK: Sorrento Legutóbbi olvasó: 2026-09-14 08:47 Összes olvasás: 44338| 2. | [tulajdonos]: novella (első) | 2017-03-22 08:55 | Novella: Ládagyári történetek Magyarországról ( 1979-1980. ) 1. rész
Szegény Mari. Ott állt a hegynyi magas ládarakás előtt és fenébe kívánta az egészet.
A férfi akit szeretett mindig túlbonyolította az életét. Egyik slamasztikából kerültek a másikba.
Legutóbb azt találta ki, hogy költözzenek nagyszüleihez délre és a közeli városban kezdjenek jól jövedelmező zöldséges bizniszbe. Naivan azt gondolta, hogy itt,
a parasztvilág kellős közepén majd meggazdagodnak mint a balatoni gebinesek. Egy jó szezon és lesz nyaraló, nyugati kocsi, minden. Persze egyik sem lett, de lett helyette kényszermunka a helyi ládagyárban, miután feketézésért hatósági eljárás indult ellenük.
Bordó, 1300 Ladájukkal hordta az árut Pestről a Nagybani piacról és sajátjukként árulták az állami vállalat boltjában - állt a rendőrségi jegyzőkönyvben.
Egyik reggel, amikor váratlanul megjelentek az üzletben leltározni a hatóság és a vállalat emberei, bizony elcsodálkoztak mi mindent találtak ott. Primőrt, banánt és egyéb, leltárban nem szereplő, a városban luxuscikknek számító árut.
Mari sejtette előre, hogy ez lesz a vége. Tiltakozott, de minden hiába volt, amit egyszer a fejébe vett a férje az ott is maradt.
Most itt áll egy hegynyi ládarakás előtt. Legszívesebben világgá menne, de várják ötkor a gyerekek az óvodában. Amikor első nap idejött, több meglepetés is érte. A fogatlan művezető kaján vigyorából és két mondatából kiderült - itt bizony keményen kell dolgozni, és teljesítménybérben. Először nem is értette, de aztán eszébe jutott, látott már olyat a régi munkahelyén, munkalapokon.
Csüggedten indult a művezető után a műhelybe, ám ott érte az újabb, lányok, asszonyok tarka kendőkben cigánynótát énekelve ütemre verték a szögeket a deszkákba. Totális volt a hangzavar. Kiabáltak, nevettek, de kezük motollaként járt.
Mari megijedt, nagyon gyorsan csinálták.
Aztán másnap reggel a lányokon volt a meglepődés sora, amikor fél hétkor belépett az öltözőbe és megkérdezte, hova pakolhatja a cuccát.
Körbevették, kérdéseket tettek fel, de láthatóan nem tudta senki, hogy miért van itt. Eszükbe sem jutott, hogy nem önszántából.
Nyolc órára már mindenkit ismert, mindenki segíteni akart és kettesével elmentek megnézni a férjét, aki a másik műhelybe került a farönköket fűrészelő férfiak közé. Elégedetten tértek vissza, romának vélték szikár, szakállas, napbarnítottságát. Nem is kérdezősködtek tovább, csak az egyik jegyezte meg:
– Ne szégyelld, az én férjem meg magyar.
Na - gondolta Mari - végre valami jó.
Eddig irigyelte a bőrét, az első napsugár befogta barnára, nem úgy mint az ő rózsaszínűjét.
Most már legalább tudja, hogy miért, summázta kárörvendve és nem szólt semmit férjének amikor önelégült mosolyát látta, ahogy a lányokat nézegeti.
Az első napok nehezen teltek. Mélyen a norma alatt teljesített. Egy fenékgyártó gépmatuzsálemre tette a pápaszemes, ahol csak adagolni kellett a léceket és leszedni a (fél) kész árut. Ám olyan ősrégi masina volt, hogy mindig elromlott, órákig tartott a javítása. Később rájött, hogy miért is.
- Órabéres meló, nem kell sietni vele - mondta az egyik nevetve és rákacsintott.
Persze egy idő után csak elkészült 1000 db fenék és muszáj volt szegelni az oldalakat. Amikor megpróbálta kiszámítani, hogy mennyi egy napi bére, rájött lehetetlenség, mert ide-oda küldte a főnök. Bár egyszer sikerült és nagyon meglepődött, nem volt egyenes arányban az elvégzett munkával, egyáltalán nem. Az volt az érzése, mintha inkább fordítottan lenne.
Aznap harmatos volt a fű, és a gyenge május reggeli napsütésben szépnek ígérkezett a nap. Ám amikor meglátta a hatalmas piramisra emlékeztető valamit a maradék életkedve is elment. Rémisztő volt a korhadó ládahegy és a tudat, hogy nyár végére végezni kell a javításával
Ez nem az ő napja, és a zsebében lévő bontatlan ajánlott levélre gondolt, mely a bíróságtól jött...
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
