NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-03-08 01:29 Összes olvasás: 102640| 669. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-07 13:24 | 2020. április 6. Kedves Naplóm!
Csak macskákkal találkoztam ma (egy feketével és egy fehérrel: Lukrécia és Szerénke?), valamint két kukában matató, viszonylag idős férfival. Az utóbbiak nem tűntek hajléktalanoknak, az egyiknek még biciklije is volt. A két kutyás lánnyal és a bagósokkal napok óta nem találkoztam. Láttam viszont a J. utca és a L. utca sarkán álló ház titokzatos lakóját, kétszer is. Jól gondoltam: férfi. Hatvan év körüli. Az első alkalommal a tévé előtt ült fekete műszálas sapkában, sálban és dzsekiben (nincs fűtése vagy előrelátóan takarékos, ami érthető lenne, ki tudja, mit hoz most a jövő). Ivott valamit egy üvegből, amikor bepillantottam. Másnap le volt húzva a redőnye, ami eddig még soha nem fordult elő. Azt hitte, egyedül van a világon, és amikor benéztem, rájött, hogy tévedett? Pár nappal később az ablakban állt, a redőnyét javítgatta, az arca nem látszott. Azóta újra csak a zajait észlelem. Már nem bömbölteti a rádiót, valószínűleg nem fél annyira, mint a koronavírusról szóló hírek berobbanásakor, vagy megszokta, hogy így is lehet élni. Halkan azért szól az egyik szobából a rádió (FM vagy Sláger) szinte mindig. Hallani az árnyékból, ahol meg szoktam állni futás közben tornázni.
Ami az árnyékokat illeti, furcsa dolog történt ma: nem találtam a megszokott rejtekhelyeimet. Mintha felszáradtak volna. Először azt hittem, a tiszta levegő teszi, és még örültem is, annak ellenére, hogy eltűntek a jól bevált zugok. Azt gondoltam, a forgalom csökkenése miatt párologtak el az árnyékok a járdákról, az úttestről és a házfalakról a rossz levegővel együtt. Vagy a szemem tisztult ki. Nem értettem. Aztán felpillantottam az égre, és rájöttem, hogy az egész a hold miatt van, az világítja be a régi rejtekhelyeimet. Itthon megnéztem: 8-án szerdán 4:35-re esik ebben a hónapban a holdtölte. Ma pedig április 6-a, hétfő van.
A teliholdról az esküvőm napja jut mindig eszembe. December 21-én délután ötkor házasodtunk össze a férjemmel. És amikor a Böszörményi úti házasságkötő terem lépcsőjén levonultunk, már sötét volt. Pontosabban nem: mert világított a hold. Teli képpel. Aztán megtudtam, hogy abban az évben 21-ére esett a téli napforduló. Az év leghosszabb éjszakája. Emlékszem valakinek meséltem ezt. Sajnálkozó arcot vágott. Úgy értette kivételesen sötét nászéjszakánk volt. Én meg így: kivételesen hosszú.
Ami a fordítást illeti (mert persze dolgozom a la Petri: köddarabokat
dolgozok át jéggé./ A fordítás egy szabadabb neme ez), észrevettem, hogy a térbeli tájékozódást igénylő szövegeknek, amelyek nyelvi szempontból nem okoznának gondot (a kisujjamból kirázhatnám őket), neki kell szaladnom, mint a magasugróbajnokoknak az olimpián. Nekifutásban jó vagyok, úgy értem hatalmas repertoárral rendelkezem a léc előtt toporgáshoz, most csak néhányat említek a készletből: hirtelen rettenetesen megszomjazom vagy pisilnem kell (a kettő nem zárja ki egymást), elálmosodom, gyorsan innom kell egy kávét vagy biztosítanom kell az inzulin-utánpótlást (magyarul: valami nasit), zsibbadni kezd a jobb térdem, meg kell mozgatnom, belesajdul a nyakam a hosszas ücsörgésbe, nyújtózkodnom kell, eszembe jut, hogy már rég olvastam új hírt a koronavírusról, ki tudja hány ember halt meg azóta, és hányan gyógyultak meg, de akkor már egy-két érdekesnek ígérkező giffet is kicsomagolok, közelebb hajolok néhány vicces rajzhoz… Fél óra is eltelhet így, mire rászánom magam, hogy átlendüljek a lécen. Ami kb. térdig ér.
És az ominózus szöveg: „Bilbao felé indultunk el. Castro Urdiales-t és Laredót elhagyva érintettük a santanderi Vizcaya-öblöt, keresztülhajtottunk El Astillerón, majd Santa Cruz de Bezanához érve letértünk Liencres felé.”
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
