Csapó Angéla
érvénytelenítő
Mikor lejár a csodák szavatossága,
utánuk enyhe émelygés marad.
Ha nincs a végén pont,
a regény magát bontja le.
A hősöket a kezdet elnyeli és
az érzések - nem halt beléjük
senki - mint fel nem használt, régi
villamosjegyek hányódnak
egy omladozó kapu alján.
Nem vonatkoznak már semmire.
Nádasdy Ádám
Teremtés
Hibás darab, mondtad, és kiemeltél
a futószalagról egyenletes
ütemben jövő darabok közül,
föltartottál a fény felé, szakértő,
keskenyre húzott szemmel nézegettél,
forgattál ujjaid finom begyével,
megnyomkodtál kicsit, aztán körömmel
kocogtattál, sőt valami savat
is cseppentettél rám (bár meg kell adni,
ez utóbbit igen figyelmesen,
üvegrudaddal épp csak birizgálva),
de minden stimmelt, textúrára, színre.
Még meg is szagoltál, de semmi, ott se.
Hibás darab, mondtad, és visszatettél
a sok egyforma késztermék közé.
Molnár H. Magor
FELJEGYZÉSEK GYOMORRÓL ÉS SZÍVRŐL
Kilenc éve élek egy nővel,
kilenc hete ülök egy kocsmában,
nélküle. Azt hiszem, most otthon sír.
Elképzelem, hogy reszkető ajkakkal
falja, szegény, a könnyeit, és iszom
egy sört és még egyet és egy konyakot,
és nem beszélek hozzá.
Kilenc év alatt, ez jut most eszembe,
mennyire tökéletes higgadtsággal néztem
végig a többi nőt, ahogy kivérzik bennem.
Ha én kívántam mást, ha engem is kívántak,
nyilván elkerültem. Mellette mindig mély
álomba szenderültem, hogy hűnek lenni
milyen szép, még ha ennyire kényelmes is.
Már kilenc hét alatt elértem azt,
hogy elvonási tüneteim jelentkezzenek:
fejfájás, gyengeség, remegés. Eléggé izzadok.
Kilenc hét alatt megtanultam: hol alku van,
ott alkohol van, olykor hányok is.
Ebben a percben viszonylag könnyen
megbízom magamban, most megvan
a halvány esélye annak, hogy nem tévedek,
most megvan az ezrelék, most kibaszottul
lazák az ujjaim, és csontszáraz a homlokom
és a szívem, tehát beszélhetek.
És elbeszélhetem vidáman azt,
hogy él egy lány a száraz szívemben,
egy szőke, kék szemű, cakkos ajkú,
akit ha látok, én elfelejtem még azt is,
hogy csúnya vagyok, akinek pillangók
laknak a füle mögött, s akinek,
úgy tűnik, elég sok vére van.
Fáradtra ittam már magam, mikor először
rám lehelt: reggelig nem tudtam aludni.
Reggelig nem tudtam aludni a nőm mellett,
hallgattam, milyen zihálva szuszog, vagy hogy
milyen zihálva szuszogok én, ezt nem tudom.
Ez a lány, mert úgy kívántam, letörte vörös
műkörmeit. Később aztán tövig rágta a sajátját,
így több látszik a bőréből, az ujjbegyéből, igen,
én ezt szeretem. Az én nőm ujjai mindig tiszták,
és a körmét sosem rágja, igen, azt is szeretem.
Ebben a percben a lányra gondolok,
a kezem most még keményebb, fogy a sör
és a konyakom. A szerelem, ha fogyaték,
akkor én most boldog vagyok.
Reggelente öklendezem. Talán a szesz miatt,
talán csak mert megtanultam már könnyedén
hazudni. Reggelente öklendezem, talán amiért
hernyók laknak a gyomromban, én nem tudom.
Ez a lány engem homlokon csókolt,
ez a nő még az enyém, még szeret, és otthon ül,
és könnyezik. De nem tudok ma mégse hányni,
mert beszélek, mert jönnek ezek a lágy szavak.
A lányra gondolok, ez eléggé egyszerű:
a szívem, ha gát, most átszakadt.
Jenei Gyula
Alakváltozatok
csak az út fogy, meg a társak. hiába
siet a vándor, révbe sose ér. az idő
ráérősen csordogál a két part
között. a diszkófény sebessége
szolnoknál és a kécskei strandon is
ugyanannyi. a mississippi messze
van, az állóvíz: pocsolya. a legszelídebb
hullámok alakváltozatai is – ahogy
megtörik rajtuk a fény – kiszámíthatatlanok.
a folyóra bocsátott papírhajó felborul,
szétázik. a tengerhez, ahová a gyermek
szeretné, nem jut el. látótávolságon belül
elsüllyed. a tegnap lehet, hogy másként
történt, a holnapután nem biztos.
egy számból ha kivonunk egy másikat,
a különbséget maradéknak nevezzük. |
