NAPLÓK: Léna Legutóbbi olvasó: 2024-11-20 16:53 Összes olvasás: 24459| 60. | [tulajdonos]: Változol, életem. | 2012-06-30 16:05 | Különös változások mozgatják ismét az életemet. Az egyetemen másfelé indulok most, mint amerre eddig tartottam. Kicsit, bevallom félek, hogy merre visz majd az utam, vagy egyáltalán visz-e majd valahova. De próbálok hinni, és bízni. Muszáj. A szoba közepén, a lakktól csillogó parkettán itt a bőröndöm: két hét sincs, és Párizsba utazom. Ja, és menyasszony lettem.
Szóval sok a változás, s bár a karrier-vonalon picit aggódom, de van, ami örök: a barátságba, és a szerelembe vetett hitem. Annyi minden szép és jó van. Amikért érdemes mosolyogni, nevetni, nagyokat nevetni, mert az élet csodálatos. És ezt nem szabad elfelejteni. | |
| 59. | [tulajdonos]: Egy év | 2012-06-22 22:13 | | Akkoriban, mikor ezt írtam, nagyon szerelmes voltam. Nagyon.Esztelenül, mondhatni. Emlékeztet még rá ezer dolog, most, hogy eszembe jutott ma, s kicsit rá gondolok. Egy férfit láttam a villamoson, akinek nagyon hasonló vonásai voltak, mint neki. Talán az orra, vagy a homlokvonala idézte fel bennem azt az egykor unalomig ismert arcot, amit a hirtelen benyomás láttán megpróbáltam ma ismét felidézni. És nem sikerült. Hirtelen döbbentem rá, mennyire elfeledtette velem az idő azt a valakit, azt az érzelmet, azt az időt. Egy éve borzalmasan szenvedtem, és borzalmasan szerettem. Mostanra, mikor egy másik férfi áll mellettem, jobban mondva egy másik férfi mellettem áll, ez az egész seb, amit ő ütött rajtam begyógyult. Most már megtehetem, hogy csak a szépre emlékezem, de érdekes: inkább arra sem emlékszem. Volt itt ebben a "kapcsolatban" bármi is szép? Nem volt ez kapcsolat, távolról sem, de közünk volt, valami közünk volt egymáshoz. S ma, ha kimondom magamban a nevét, egészen másképp cseng, mint egykor. Fura. Szerettem őt. Talán túlságosan is. Talán ennyire nem is lehet. | |
| 58. | [tulajdonos]: Családom | 2012-04-08 10:49 | | Én a magam részéről nem szeretnék gyereket. Mert a világ szar és minek szívassak még valakit a létezésre kényszerítéssel? Ám, akik már élnek, azoknak legyen jobb! Valami ilyesmire törekszem, azt hiszem, hogy akik vannak, azoknak jobb legyen. S most szörnyen fáj, hogy elvesztem, talán végleg, a maradék családom. Nem halál, csak költözés. Egy jobb élet reményében, a világ másik végére. És én nem lehetek majd többé a gyerekeknek nagynénje, s ha el nem is felejtenek, hányszor látom én őket viszont? Kicsit talán nihilista vagyok ma. Meg egoista is. Nekik talán ez lesz jobb. Majd tudni fognak angolul meg franciául... S amúgy is, már 4 és fél éve úgysem éltek itthon... de ilyen távol sem. És most biztos csak magamat siratom, hülyeség. De miért nem lehetünk mi egy család mégis? Miért nem lehetek velük? Miért nem lehet olyan... amilyen sohasem volt. | |
| 57. | [tulajdonos]: Könyvek gerince | 2012-03-26 01:43 | Ma voltam ott. Könyvesbolt, könyvesház. Láttam azt a kötetet is a boltban, amit akkor, mikor elkezdtem az egyetemet, és amit el akartunk lopni a könyvtárból, de aztán akivel, az azt mondta, utolér a végzet, megbosszul a karma, s így mégsem.
És láttam azt is, amiből egykor akkor te azt a pár sort, nekem. Érdekes, megsimítom a kedves könyveim gerincét, ha könyvesboltban látom őket. És most ez nagyon érzelmes nap volt. Sok olyat láttam, ami akkor, egykor és örökre. És akivel voltam, tudtam, neki nem, ő engem nem, és én sem őt, nem is akarom. És gondoltam akkor: mi lesz? Hogy lehet, hogy akkoriban és veletek, és titeket én úgy szerettelek, úgy tudtalak, hogy el se tudom majd felejteni, s most máskor és másoknak nem tudok az és olyan lenni, aki voltam nektek, s ők sem lesznek nekem akik ti maradtok mindörökre. Talán ahogy az ember felnő már nem úgy, nem azt... Nem tudom.
Hallgattam a csöndeket és hallgattam Cseh Tamást. Túléltem emberek elvesztését és annyi percet veletek... És nem tudom, mennyit fogok túlélni nélkületek. | |
| 56. | [tulajdonos]: Rettegés | 2012-03-23 20:29 | Ne aggódj, kicsi lány, vannak dolgok, amik örökre elkísérnek majd. Tudom, hogy félsz, te igazán félős vagy. Rettegsz szinte, attól, hogy elvesztheted azokat a dolgokat, amik pedig olyan rengeteget jelentenek neked. Ne félj, vannak dolgok, amik megmaradnak. Az emlékek ugyan megkopnak, de ismétlem, ne félj, időről időre eszedbe jutnak majd. Nem vesznek oda nyomtalanul a napsütötte Pozsonyi úti percek, nem vész oda az ifjúságod sem.
Vannak dolgok, melyek megmaradnak. Ilyenek a naplók. Azért írtál hat éven át, de engedd már el, engedd a múltat! Nem fogod elveszteni, hiszen a részed, nem kell foggal-körömmel ragaszkodnod hozzá, ha nem is akarnád, akkor is a részed lenne már mindaz, örökre.
Vessen bárhová a sorsod, tied maradnak a napsütötte pesti utcák, tied maradnak a nárciszok, a mosolygó kutyák, az imádott, szépcsúnya, rosszjó nyolcadik kerület is.
Él még a perc, mikor érmét dobtok fel a legjobb barátnőddel, hogy eldöntse, merre folytassátok a sétát. Él még az a pillanat is, mikor leszálltál a villamosról, s előrefelé kaptattál, nyargaltál, s megláttad őt, és aztán...
Él még minden. Élnek a halottak is. Él még a több mint száz éves művész, él még a világ, amiben szerettél kamasz lenni. És ne félj, mert élni is fog. Élni fog az összes, csodálatos, kínkeserves, szerelemes, szép, bolond emléked. Mégis, el kell búcsúznod. Emlékszem, mikor hazaértél az ősszel egy ízben, megesküdtél volna, te el nem mész innen. Túlságosan szeretted... a világot, ami a tied. De nem kell elvesztened! Elmehetsz, megmarad. Sőt, talán ez az egyetlen módja, hogy igazán megmaradjon, és a tied maradjon. Olyan, amilyennek emlékezni akarsz rá. | |
| 55. | [tulajdonos]: Egyszer | 2012-03-20 19:20 | Május volt, nem... Június. Az a hét, talán csütörtök vagy szerda, aminek a végén érettségiztünk. A Váci úton sétáltam. Na nem úgy cél nélkül, az unokaöcsémnek kellett cipőt vennem. Sütött a nap, és olyan kedvetlen voltam valahogy, elvégre: miért nekem kell elmennem cipőt venni a gyereknek, ha akár pénteken szóbelizhetek. Volt bennem valami gyermeki dac.
Mentem a Váci úton, a nagy napsütésben, poros volt az út, száraz a levegő. Radnótis hangulatban voltam épp, talán még idézgettem is magamban a sorait, ahogy poroszkáltam ott a napsütötte Váci úton... Fannira gondoltam, az A la recherche-re, meg Rád. Borzalmasan szerettelek. Most már nem is értem, hogy tudtalak annyira... De akkor te voltál énnekem a világnak másik fele. Úgy szerettelek, ahogy csak téged szerettelek. Szerettem benned a történetedet, a szerencsétlenségedet, a személyed minden kis lököttségét. Szerettelek, mert azt hittem, olyan vagy, mint én. Különös, most arra gondolok, talán olyan is voltál, de mit számít már ez.
Fel-fel rémlik még bennem az emléked, s nem értem már, mi volt, vagy hogy lehetett, ami pedig akkor... minden volt. Az a szerelem tönkretett, összeroppantott, felmorzsolt... Idegronccsá tett a helyzet, vagy te, vagy azzá tettem magamat. Igazából egyre megy.
Az történt, az történik, ami tudtam, hogy történni fog. Meg is mondtam neked, még rég. Akit én egyszer szeretek, azt örökre szeretem. Az érzés csak átalakul, finomodik, de sosem múlik el. Nem vagyok beléd szerelmes, félre ne érts, már nem. De szeretlek, és szeretni is foglak, úgy, mint a többieket, akik előtted voltak. | |
| 54. | [tulajdonos]: Félek. | 2012-01-09 23:48 | | önmagamtól. | |
| 53. | [tulajdonos]: vásári bölcsesség | 2012-01-03 15:54 | | Mindenem amim volt, talán ma is megvan még. | |
| 52. | [tulajdonos]: Basszus. | 2011-12-27 16:37 | | Basszus már megint meghalt valaki. Basszus már, basszus basszus, basszus basszus basszus. | |
| 51. | [tulajdonos]: vizsgaidőszak | 2011-12-12 18:58 | | Holnap lesz az első... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
