Egy bájos játékra ragadtattam magam. A Jelenések Könyvének négy lolovasát egy asztrológiai állásként értelmeztem. Jupiter a Nyilasban, Mars a Skorpióban, Vénusz a Mérlegben, Szaturnusz a Szűzben. Háromszor volt ilyen és hamarosan közeledik a negyedik. Tudni illik, hogy az ilyen ritka állást úgy értelmezzük mint amire már előtte mutatnak az események két-három évvel és ami előre mutat eseményekre két-három évre. Csomópontok. Nos, nézzük. Az első 477. Egy évvel a Nyugat Római Birodalom bukásával. A második 714. meghal Pippin akárki a Frank Birodalom major domusa és ez megnyitja az utat Nagy Károly és a Szent Római Birodalom felemelkedése számára, az iszlám hódítás az Ibériai félszigeten. A harmadik 1331. az első feljegyzés Kínában a pestis észleléséről, éhínség miatti paraszt felkelések a Jüan dinasztia bukásának kezdete. Japánban hasonló jelenségek a Kamakura sógunátus bukásának és a feudális anarchiának a kezdete, amit majd Asikaga Takaudzsi és az általa létrehozott Muromacsi sógunátus sem fog tudni uralni. A negyedik állás 2066 november 22 - december 07 között. Nem asztrológiai számítások alapján Newton 2046 - 2060 közé teszi az apokalipszis eseményeit. Nos, hasonlóra várhatunk. Csak globálisabb, felfoghatatlanul nagyobb léptékben.
Egyébként a film utolsó félórája felesleges, de addig remek. Igazából már a Rébusszal való csacsogást is kihagytam volna. Sokkal nyomasztóbb összhatás érte volna úgy a nézőt. Ez a belógatott Barry Keoghan -éle Joker pedig egy szimpla horror figura (lesz). Nem látom jó színésznek, maradnia kellett volna a boksznál.
MAI HÍR OH, GOTHAM POLGÁRAI! A VULGÁRIS POLGÁRŐR HELYETT ISMÉT ÉN KERÜLÖK A FÓKUSZBA, AHOGY AZ ILLIK!-
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a jelek szerint a Warner Bros. Picturesnél és az HBO Maxnél rendkívüli mértékben bízhatnak a Matt Reeves-féle The Batmanben, mert már azelőtt berendelték a Gotham Central munkacímű, Jim Gordon karakterére összpontosító spinoff-sorozatot, hogy akár csak az első előzetes kikerült volna a Robert Pattinson főszereplésével készült filmből. Nemrég pedig a Deadline arról számolt be, hogy a Colin Farrell által alakított Oswald „Pingvin” Cobblepot önálló szériája is készülőben van, és Lauren LeFranc (A SHIELD ügynökei, Chuck stb.) felel majd a forgatókönyvéért. (Reeves executive producerként fog részt venni a munkálatokban.)
A legtöbbek által A sebhelyesarcúhoz hasonlított, egyelőre cím nélküli sorozat a portál értesülései szerint „Pingvin karakterének felemelkedéséről” fog szólni. Az viszont egyelőre kérdéses, hogy a szériában is Farrell fogja-e majd megformálni Cobblepotot; a The Hollywood Reporter úgy értesült, hogy a színésznek már felajánlották a lehetőséget, de még nem hozta meg a végleges döntését. (IGN Hungary, Kollár Bálint)
"Az egyelőre nem világos, hogy Robert Pattinson vagy a The Batman más szereplői is feltűnnek-e majd a sorozatban. Ez a két sorozat része a WarnerMedia átfogó tervének, amely egy összekapcsolt Batman-univerzumot kíván elindítani minden platformon.
Pingvin már nyolc évtizede Batman egyik leghírhedtebb ellenfele. A főgonosz 80. születésnapja tiszteletére a Batman visszatér színésze, Danny DeVito egy Pingvin-sztorit fog írni egy képregényhez. A rajongók emlékezhetnek rá, hogy DeVito játszotta Pingvin nagyvásznas változatát Tim Burton Batmanjének folytatásában. Burgess Meredith korábban az 1960-as évekbeli eredeti Batman-sorozatban játszotta Pingvint, míg nemrég Robin Lord Taylor a Gotham című előzménysorozatban a karakter fiatalabb változatát alakította." (The Geek - Herpai Gergely)
-BE KELL VALLANOM, HOGY ÍZLÉSESEN MEGALOMÁN SZEMÉLYEM MEGFORMÁLÁSÁRA INKÁBB ROBIN LORD TAYLORT HÍVNÁM VISSZA!
Esernyőre kaptam és átsuhantam a táj felett. Felháborodás hangjai szálltak föl az égbe. Elfogott a kíváncsiság, hogy ki vagy mi az oka. Tán egy bolondgomba, vagy egy barázda illegető, hacsak nem egy sziklai majom, nyakas-nyakán brüsszeli zsabóval? Aláereszkedtem hát gyermekfasizmusom teljes tudatában. Monoklimat a szememhez illesztettem és mindenre fény derült: Nini! Egy kicsiny nem-mester. Azaz a maga nem-mester mivoltában is kisszerű, csehszlovák rajzfilmbe illő alak képzete tűnt fel, ez a képzet képezte a zűrt. Egy fantazmagória amelynek az a téveszméje hogy bármilyen értelemben metszetet képez ő és az esztétika. Feltűnően hasonlított egy brutális kerti törpére, hóna alatt "antal-ógia", rikácsoló hangján ereszkedő, törökös dallamot (magyaros kuplét?) adott elő: "Pá' Lóci". Vagy valami hasonló. Összességében tehát semmi lényeges. A dolgok a helyükön vannak.
Colin Farrell. Colin Farrel? COLIN FARRELL!? Mint Oswald Chesterfield Cobblepot? Ez felháborító. nem találok szavakat és illőmódon gyilkos esernyőt, ezt a sértést megtorolni.