Az állam, az államig se ér
Felettem az ég szép csendes, esti,
nincs durranás, mi az eget festi,
tücsökzene szól, majd a csend váltja,
lehet-e embernek kedvesebb barátja?
Itt a csendben minden benne van,
ha lecsukom szemem, meglelem magam,
megnyílik a csend, mint egy kútfedél
s belebámulok, s hajamba fúj a szél,
a múlt szele simít, a rég ,a történelem,
hol apró voltam én, és apró a félelem.
Mit tudtam én, mi az, hogy állam,
nekem otthonom volt, szoba hol háltam,
nagy szalmaágy, anyám, apám benne,
testvérem is akadt, micsoda szerencse.
Akkor ott rég, munkát, dolgot láttam
jétékból dolgoztam, nem ingyen vacsoráltam,
nem kellett tanítani, okítani engem,
apámat, anyámat tisztelve szerettem.
De nem tudtam még, mi az, hogy állam,
lassan felnőttem, de nem lett nagy a lábam,
nagylábon élni nem sikerült soha,
és akkor már derenget, mi is az a csoda,
amit államnak hívtak a népek,
az mi adóval,s járulékkal tépett.
Lassan ráébredtem, mi az államjóság,
mi nekem hitelt ad, lesz egy nagy adósság,
aztán ha szólnék, hol a munkám bére?
Lesz az meglásd, ígérték… és mégse.
Ünnepel a nép, igen az államot,
hogy minden elvesz, s én állam felkopott,
mindezt nagy pompával ünnepli az állam,
ugye hogy hülyébbet, nem találhat nálam?
Az állam teste paraziták sora,
akik nem dolgoztak, nem is tettek soha,
semmi olyan dolgot, mi tetszene a népnek,
de látod magyar testvér, mily boldogan élnek?
Az állam nagy asztalára, mi csak teszünk, teszünk,
ők mindig csak vesznek, mi meg csak esküszünk,
hogy nem leszünk rabok, meg hogy talpra magyar,
de marad minden a régi, sosincs szép diadal.
Ünnepelni, hogy kirabol az állam?
Ne számíts rám, ne kopogtass nálam!
|
